SZTÁRDZSÚSZ

Durva, gondnokság alá helyezhetik az ismert magyar színészt

Eseti gondnok oldhatja meg Szilágyi István, az Indul a bakterház Lópici Gáspárja helyzetét.
  • Szerző: Ripost

Szilágyi Istvánról köztudott, hogy borzasztó körülmények között él. Idős kora és egészségi állapota miatt azonban már alig tud magáról és családjáról gondoskodni. Már többen próbáltak segíteni a színészen, legutóbb az Aurora nevű punk zenekar gyűjtött össze neki három millió forintot és támogatási szerződést írtak alá vele.

Egy olyan szerződést írt alá Pityi bácsi, amelyben beleegyezik, hogy a családsegítővel és a gondozóházzal együttműködve segítünk nekik jobb helyzetbe kerülni - mondta a Lokál napilapnak Goreczky Szabolcs, az Aurora zenekar tagja. - Sajnos az elmúlt időben megromlott az egészsége, a trombózis és az időskori problémák nem múlnak már el nyomtalanul. Lelkileg és mentálisan is megviselték a történtek, de most azt látom rajta, egyre jobban van, érzi az emberek szeretetét. Legutóbb, amikor találkoztunk, könnybe lábadt a szeme, annyira örült, hogy még számít, fontos, és ennyien emlékeznek rá. Neki csak a munkája volt, annak élt, és sohasem a pénz hajtotta – tette hozzá a zenész, akinek társaival együtt az a végső célja, hogy egy önkormányzati lakásban tudja elhelyezni Lópicit. Ez azonban komoly akadályokba ütközik, ugyanis amíg valaki saját ingatlannal rendelkezik, nem jogosult önkormányzati lakásra.

A Lokál újság úgy tudja: már el is indult a gondokságba helyezés folyamata.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?