Létrehozva: 2021.11.24.

Döntött a bíróság Aurelio sorsáról

Ítélet született az évek óta húzódó emberrablási ügyben. Így döntött a bíróság!

Aureliónak szerdán ismét jelenése volt a bíróságon, folytatódott a tárgyalás az évek óta húzódó emberrablási ügyében. A valóságshow-sztár a jelek szerint hatott a bíróra az utolsó szó jogán elmondott beszédével, ugyanis a bíróság megváltoztatta az első fokon eljáró bíróság döntését.

Enyhített az ítéleten a bíróság (Fotó: Ripost)

Így végül Aurelio büntetését 4 év letöltendőről 2 év 3 hónapra enyhítették, valamint 67 ezer forint bűnügyi költség és további 100 ezer forint bűnügyi költség fizetésére kötelezik a sztárt.

Mint azt korábban megírtuk, Aureliót emberrablással vádolják. Történt, hogy 2017 őszén közel 200 ezer forintot lopott el egy ismerőse Aureliotól, amíg ő ittas állapotban aludt egy bárban. A vád szerint emiatt Aurelio a barátai segítségével elrabolta az őt meglopó férfit, hogy így visszaszerezzék a pénzt. Első fokon már született ítélet, még 2019-ben négy év börtönbüntetésre ítélték Aureilót, ehhez csapódott hozzá a 14 hónapos felfüggesztettje, ami így összesen 5 év 2 hónap lett volna. A mostani ítélet értelmében, a korábbi drogügyei miatt kapott 1,2 év felfüggesztettet is le kell töltenie.

(via Blikk)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel