RETRO RÁDIÓ

Több mint gyanús: Apuka lesz Dobrády Ákos

Több mint gyanús: Apuka lesz Dobrády Ákos
Angie
Szerző
Angie
Létrehozva2021. 03. 24. 12:15

Tavaly még óvatosan fogalmazott új barátnőjéről Dobrády Ákos

Dobrády Ákos karácsony előtt azt mondta a Blikknek, a kapcsolatuk még csak alakul, most úgy tűnik, révbe értek: egy árulkodó fotó szerint gyermeket vár a pár.

Ákos hamarosan apuka lesz Dobrádi Ákos
Fotó: Bors

Mint korábban megírták, az Iszak Eszterrel való viharos kapcsolat után két évvel, 2020-ban új társra talált a TNT frontembere. Dobrády Ákos az elmúlt években gyakran beszélt arról, mennyire szeretne apává válni.

Tavaly decemberben Ákos ezt mondta lapunknak:

„Továbbra sem tettem le a gyerekvállalásról, de addig is a bátyám gyerekein gyakorolhatok. Hárman vannak, és ha minden jól megy, karácsonykor együtt ülhetünk az ünnepi asztalhoz, noha a szüleim csak az interneten keresztül csatlakoznak. Ők a veszélyeztetett korosztályba tartoznak a koronavírus szempontjából, és mindenképpen javasolom majd nekik, hogy oltassák be magukat, ha elérhető lesz a vakcina – tette hozzá Dobrády, aki magát nem oltatja be” – Nem tartozom a veszélyeztetett korosztályba, alapbetegségem sincs, de minden óvintézkedést betartok és mást is erre biztatok.

Most új párja Facebook-oldalán meglepő fotókat talált a lap. Ugyan, csak a korlátozott ideig elérhető Facebook-történet fotói között, de szemmel láthatóan a várandós kismama pocakját Dobrády Ákos ölelte át.

Ez több mint gyanús!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.