tóth gabi
Barátját gyászolja Varga Viktor. Az énekes szeretne méltó módon megemlékezni.
Benkő Dánielre dallal emlékezik Varga Viktor. Az énekesről köztudott, hogy extravagáns, mindenre nyitott művészember, így nem csoda, hogy jó kapcsolatot ápolt a múlt vasárnap elhunyt lantművésszel.
Viktor ebben az évben két barátját is elvesztette. Így nem csoda, hogy az elkövetkező napokban szeretne bekuckózni a lakásába és komponálni.
„A mellőzöttségbe halnak bele a barátaim. Az embereket nem a művészet érdekli, csak a felszínes dolgok, de én nem adom fel. Elkészítem most azt a dalt, amit még jóval korábban Dániellel együtt kezdtünk el. Ő gitározta fel, én pedig gépzenei körítést adok majd neki. Így fogok rá emlékezni. Ahhoz, hogy ez a szám jól sikerüljön, meg kell néznem az összes Dániellel készült interjút, hogy igazán átérezzem a szellemiségét” – jelentette ki Varga Viktor.