RETRO RÁDIÓ

Ezt mondta a tárgyalásán az utolsó szó jogán Aurelio

Ezt mondta az utolsó szó jogán Aurelio
szbd
Szerző
szbd
Létrehozva2021. 11. 24. 12:00

Aurelio saját maga írta meg a beszédet, amit az utolsó szó jogán olvasott fel a bírónak a szerdai tárgyalásán.

Szerdán reggel folytatódott Aurelio tárgyalása. Mint ismeretes, a valóságshow-sztárt emberrablással vádolják. Felolvasták a sértett levelét, majd Aurelio ügyvédje megtartotta a védőbeszédet. Ezt követően szólalt fel Aurelio az utolsó szó jogán.

Ezt mondta az utolsó szó jogán Aurelio (Fotó: Ripost)

„Nagyon sajnálom, nagyon röstellem azt, amit tettem. Nem a felmentésemért kampányolok, és lehet, hogy bűncselekményt követtem el, de soha nem állt szándékomban embert rabolni. Szeretnék elnézést kérni a viselkedésemért, és amiért az elsőfokú tárgyalásra szerepelni jártam. Nem szándékozom bűncselekményeket elkövetni. Bevallom, ideges voltam, felpofoztam, üvöltöztem a sértettel, elküldtem melegebb éghajlatra. Valóban csapkodtam hátrafelé, amikor a kocsiban voltam, és igen, mondtam, hogy szívem szerint kiszállnék és elásnám. Már bánom, hogy a kiszőkített hajú idióta fejemmel mentem a tárgyalásra, ahova szerepelni jártam, de fel sem fogtam, milyen következményei lehetnek ennek az egésznek. Bíró úr, legyen szíves mindezt figyelembe venni. Pszichológushoz is rengeteget járok, szeretném a hírnevemet is jó, erkölcsileg jó dolgokra fordítani. Szeretném, ha elhinné nekem, hogy nem állt szándékomban senkit elrabolni” – idézte a Blikk.

Mint azt korábban megírtuk, 2017 őszén közel 200 ezer forintot lopott el egy ismerőse Aureliotól, amíg ő ittas állapotban aludt egy bárban. A vád szerint emiatt Aurelio a barátai segítségével elrabolta az őt meglopó férfit, hogy így visszaszerezzék a pénzt. Első fokon már született ítélet, még 2019-ben négy év börtönbüntetésre ítélték Aureilót, aki azonban ügyvédjével fellebbezett, így az ügy azóta tart.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.