SHOWBIZ

Váratlan fordulat, visszatérhetett a Kihívók versenyzője

A kékek játékosa nagyon boldog, hogy ismét a többiekkel futhat a pályákon.
  • Szerző: Ripost

Közel egyhetes kényszerpihenő után visszatérhet a pályára Kőnig Anna! A Kihívók versenyzője a múlt héten a bordáját ütötte be az egyik akadályba. Azt hitte, hogy csak pillanatnyi fájdalmat érez, ám kiderült, hogy komolyabb a baj, ezért az orvosok nem engedték versenyezni, egészen mostanáig.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: TV2

„Nagyon örültem, hogy visszatérhetek, mert ez a pihenés nem nekem való, ráadásul azért jöttem, hogy fussak. Viszont próbáltam aktívan tölteni ezt az időt is, edzettem, hogy ne essek ki túlzottan a versenyből” – kezdte a -nak Anna, aki bevallotta: lelkileg nagyon nehéz volt számára az elmúlt időszak, de ennek ellenére is igyekezett segíteni a csapatát.

„A csapat miatt nem hagyhattam el magam, próbáltam a szurkolásba és a taktikába tolni az energiáimat. Sok új döntésben én kezdeményeztem, és a pálya mellett is igyekeztem segítséget nyújtani a többieknek” – fogalmazott.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?