RETRO RÁDIÓ

Rácz Gergőék produkciója a legnagyobb esélyes A Dal 2020-ban

Rácz Gergőék produkciója a legnagyobb esélyes A Dal 2020-ban
Elekes Judit
Szerző
Elekes Judit
Létrehozva2020. 02. 19. 09:00

Évek óta nem volt akkora sikere magyar dalnak, mint Rácz Gergő és Orsovai Reni közös produkciójának. A Mostantól magasan megnyerte a harmadik válogatót A Dal 2020-ban, amit a számok is bizonyítanak: a legnagyobb videómegosztó portálon már kilencmillióan töltötték le a dalt, ami rövid idő alatt igazi sláger lett.

Példátlan sikert aratott A Dal 2020-ban Rácz Gergő és Orsovai Reni közös duettje. A Mostantól egy nehéz párkapcsolati helyzetről, a megcsalásról szól, a dal pedig Gergő egy személyes tapasztalatából táplálkozik.

Az érzelmekkel telített produkció óriási népszerűségnek örvend a hallgatóság körében: csak a YouTube-on több mint kilencmillió letöltésnél jár a dal, rövid időn belül igazi sláger lett belőle.

Fotó: MTVA

A sikert azonban nemcsak ez bizonyítja, hanem az interneten megtalálható kommentek is: több ezren, egytől-egyig azért drukkolnak, hogy Gergő és Reni közös produkciója nyerje meg A Dal 2020-at.

Ekkora egyetértés talán még soha nem volt A Dal közönségének részéről abban a tekintetben, hogy melyik produkció érdemli meg a győzelmet.

S hogy mi a siker titka? Reni és Gergő egyetértenek abban, hogy a dal témája egyértelműen mélyen érinti a közönséget.

„Olyan témát boncolgat a dal, amit eddig kevesen mertek bemutatni, és sokan a magukénak tudják érezni” – mondta el Orsovai Reni.

Rácz Gergő nem tagadja, hogy a saját maga által írt dalt személyes tapasztalatok ihlették.

„A Mostantól egy megtörtént szituáció, ami velem történt meg. Egy botlásról szól, és arról a pillanatról, amikor ez kiderül. Arról az elkeseredettségről, amit ilyenkor egy nő érez, és arról a pillanatról, amikor megmutatja, hogy a nő ennek ellenére szeret” – fogalmazott Gergő.

Talán éppen ez az őszinteség az, ami miatt annyian magukénak tudják érezni a produkciót: rövid idő alatt kétezer hozzászólás érkezett csak a hivatalos videoklip alá, a kommentelők nem győzik dicsérni a dalt.

„Az a baj, hogy fényévente egyszer születik ilyen csodálatos, szívbe markoló dal. Minden kimagaslóan kitűnő! Magasra helyeztétek a mércét! Nehéz lesz überelni!” – ilyen és ehhez hasonló kommentek százai olvashatóak a dal alatt, ami nagy eséllyel menetel A Dal 2020 75 millió forintos fődíjáért.

Magasan veri az elődöntőbe jutott dalokat Tizennyolc produkció jutott be A Dal 2020 elődöntőjébe, és bár mindegyik számnak megvan a maga közönsége, a számok egyértelműen jelzik, hogy Gergőék produkciója olyan sikert ért el a lakosság körében, amilyet egyetlen másik dal sem. Ember Márk: Tovább – 12 ezer megtekintés Fatal Error: Néma – 52 ezer megtekintés HolyChicks: Pillangóhatás – 20 ezer megtekintés Horus x Marcus: Tiszavirág ft. Fekete Bori – 272 ezer megtekintés Kies: Az egyetlen – 20 ezer megtekintés Kóbor Zsóka és Polgár Patrik: Valamiért – 64 ezer megtekintés Kökény Attila: Búcsúznom kell – 437 ezer megtekintés Molnár Dániel: Ábránd – 23 ezer megtekintés NÁGI: Felszállok a gépre – 149 ezer megtekintés Nagy Bogi: Maradok – 128 ezer megtekintés Nene: Későre jár – 54 ezer megtekintés Pál Dénes: Készen állsz – 39 ezer megtekintés Takács Nikolas – Csendbeszéd – 3,9 ezer megtekintés Tortuga: Mámor tér 3. – 7,7 ezer megtekintés Turbo: Iránytű – 8,8 ezer megtekintés Varga Szabolcs: Pillanat – 22 ezer megtekintés Wolf Kati: Próbáld még – 51 ezer megtekintés

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.