SHOWBIZ

Majka babérjaira törnek: Közös dallal robbantanak a TV2 sztárjai

Majka sokat tesz azért, hogy felfedezettje vigye valamire.
  • Szerző: Angie

Majka már a Sztárban sztár leszek! kezdete előtt elvitte magával saját koncertjére Hadas Alfrédot, hogy lássa, milyen munkálatok folynak a háttérben és átérezze, milyen fantasztikus érzés rengeteg ember előtt fellépni.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Ripost

Alfréd a hatodik élő show-ra készül, ami azt jelenti, ha nem vigyáz, még a döntőbe is bekerülhet. Vele együtt Gábor Márkó, Joci versenyzője is szépen menetel, múlt vasárnap már harmadszor nyerte meg az adott hetet, így automatikusan jutott tovább a következő körre.

A két fiatal legutóbb együtt is nagy sikert aratott, Majka és Joci közös dalát adták elő. A produkció végén a fiúk bejelentették, már készül a közös daluk és számítanak a Mesterek segítségére is.

„Márkóval nagyon jóban vagyunk, működik közöttünk a kémia, jól tudunk együtt zenélni. Ha ez így megy tovább, talán a verseny után is lehetnek majd közös produkcióink, úgy, ahogy Majkának és Jocinak ” – mondta Alfréd.

Nos, Majka eddig is sokat támogatta Alfrédot, bizonyára a jövőben is megteszi ezt.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?