Létrehozva: 2021.03.17.

Közel került egymáshoz az Exatlon két versenyzője

Úgy néz ki, Kőnig Annának és Kővári Viktornak sikerült félretennie a régi konfliktust, és elkezdtek közeledni egymáshoz.

Úgy tűnik, Kőnig Anna és Kővári Viktor végre fátylat borított a múlt sérelmeire, és elkezdtek nyitni a másik felé. A két Kihívó között megtört a jég, de abban nem biztosak, hogy szorosabb barátság is kialakulhat köztük.

Kőnig Anna és Kővári Viktor elfelejtették a konfliktusukat
Fotó: TV2

„Nagyon jóban voltunk Annával a játék elején, amit a konfliktusunk némileg visszavetett, illetve Benővel is szoros bizalmi viszonyba kerültek, így még kevesebbet beszélgettünk. Benő kiesése kicsit megkönnyítette a kapcsolatunkat, kezdetben eléggé bezárt, de mégis kezdtek leomlani ezek a falak, mindkettőnk részéről. Nyitnunk kellett egymás felé, hogy megtörjön jég. Már merünk bármit mondani a másik mellett, bizalommal állunk egymás felé, és önmagunk lehetünk” – kezdte lapunknak a Kihívók szépfiúja, aki úgy érzi, megtört a jég, és akár szorosabbra is fűzhetik a barátságukat Annával.

„Lehet ebből akár szorosabb kötelék is, főleg, ha idővel csökken a csapat létszáma. Megvan a lehetőség arra, hogy eljussunk oda, ahol a játék elején tartottunk” – mondta Viktor, és bár Anna is hasonlóan vélekedik, szerinte mégsem alakulhat ki közte és csapattársa között egy szorosabb kötelék.

Nem lesznek örök barátok

„Én igazából soha nem éreztem ellenségesnek a viszonyunkat, Viktor részéről volt egy visszalépés és húzott maga köré egy falat. Az kiderült, hogy nagyon különbözőek vagyunk, ezért nem hiszem, hogy nagyon szoros kötelék alakulna közöttünk. Illetve vannak szituk, amikor megbocsátasz valamit, de nem felejted el a múltban történteket, ezért már eleve másként kötődsz, mint egy kezdőhelyzetben. A jó viszonyt szerintem megtartjuk, de örök barátok már nem leszünk” – jelentette ki Kőnig Anna.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell