Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.18.

Kiderült, mi lesz az Exatlon sorsa

A TV2 bejelentette, hogy miként folytatódik az elmúlt évek egyik legnépszerűbb hazai tévéshow-ja.

Szerző The_M

3 évad, több, mint 300 epizód és közel 4000 versenyfutam után egy nem mindennapi évaddal folytatódik a Bajnokok és a Kihívók örök harca: jön az Exatlon Hungary All Star. Az elmúlt három évben közel 100 versenyző mérettette meg magát a Dominikai Köztársaság lélegzetelállító pályáin, ám ezúttal az egykori játékosokból álló csapatok küzdhetnek meg egymással, egy mindent eldöntő összecsapásban – áll a TV2 közleményében.

Folytatódik az Exatlon (Fotó: TV2)
A TV2 népszerű extrém sport reality-jének történetében hamarosan új fejezet nyílik. A negyedik évadban a korábbi szériák ikonikus arcai alkotják majd a Bajnokok és a Kihívók 8-8 fős csapatát, így minden eddiginél kiélezettebb párharcokra és feszült helyzetekre számíthatnak a rajongók. Az embert próbáló feladatokon túl meglepetésekben sem lesz hiány, ráadásul az örök ellentétek és az egykori szövetségek is új erőre kapnak, ezzel még fordulatosabb heteket ígérve. Ám az, hogy piros és kék színekben kik költözhetnek vissza a mesés Karib-térségbe, ezzel újabb esélyt kapva a győzelemre, valamint a Bajnokoknak most sikerül-e revansot venniük a Kihívókon, még várat magára.
A nagy visszatérést megelőzően a produkció alkotói a tévénézők véleményére is kíváncsiak, így a rajongók most a műsor hivatalos felületein mondhatják el, kiket látnának legszívesebben az All Star csapataiban.

Szerző The_M

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor