Létrehozva: 2021.10.29.

Gáspár Győző beparázott: Fizetés nélkül elrohant a helyszínről

Gáspár Győző hőssé akart válni Bea asszony szemében, ehelyett viszont nevetségessé tette magát jó néhány ember és persze a felesége előtt is. Ráadásul fizetni is elfelejtett.

Gáspár Győző és Bea néhány napos romantikus kikapcsolódásra mentek, ami rémálommá vált a családfő számára. Győzike ugyanis minden kalandot megpróbál bevállalni, hogy lenyűgözze szerelmét.

Fotó: LifeTV

A LifeTV-n futó Van életünk című műsor kamerái persze folyamatosan követték a még nyáron zajló eseményeket. A műsorból így kiderült, hogy a roma showman nem igazán tudott hencegni hőstetteivel. A próbálkozásai ugyanis rendre csúfos kudarcba fulladtak. Legutóbb egy sétarepülés után kellett éppen Bea asszonynak ápolnia őt, most pedig azt láthatjuk, ahogy szó szerint futva menekült egy veszélyesnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető kaland elől.

Ami még kínosabb, hogy mielőtt megfutamodott, nem fizette ki a wakeboardozást.

Dikk a hős...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Így ápold a petúniát, és egész szezonban ontja majd a virágokat!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor