Létrehozva: 2022.02.01.

„A koronavírus szövődménye is lehet” – rejtélyes betegség kínozza az Exatlon sztárját

Alig pár napja tért vissza az Exatlon versenyébe Adu László, ám, úgy tűnik, veszélybe került a játéka. Az orvosok folyamatosan vizsgálják a Kihívót.

Egyre jobban aggódnak a nézők az Exatlon All Star legutóbbi visszatérője miatt! Adu Lacit ugyanis egy rejtélyes betegség kínozza: már az első napon rosszul lett a pályán, olyannyira, hogy a versenyt sem tudta folytatni. Akkor ezt annak tudta be, hogy a dominikai éghajlat miatt szédülhetett el, ám a következő versenynapon is megtörtént a baj. Újból megszédült, sőt, át is lépett az ellenfél területére.

Mint kiderült, Adu rosszullétei nem az Exatlonban kezdődtek. Otthon is előfordult vele, hogy váratlanul elszédült.

„Egyszerűen nem tudom, miért szédülök. Otthon is ez volt. Fizikailag nem fáradtam el, de otthon is a kocsiban ülök és van, hogy úgy beszédülök” – vallotta be a műsorban.

Adu már többször rosszul lett otthon is (Fotó: TV2)

Az orvosok sem tudják egyelőre, hogy pontosan mi a baj

Ahogy fény derült arra, hogy Adu rosszullétei folyamatosak, a stáb orvosai azonnal elkezdték a kivizsgálását. Egyelőre a pontos diagnózist nem sikerült megállapítaniuk, azonban arra gyanakodnak, hogy a korábbi koronavírus-fertőzésének a szövődménye lehet.

„Sajnos egyelőre nem tudom pontosan, mi okozhatja a szédüléseket, de remélem, minél előbb fény derül majd rá! Itt azt mondták az orvosok, hogy ez akár a korábbi koronavírus-fertőzésem szövődménye is lehet” – kezdte lapunknak Adu, aki retteg, hogy rejtélyes betegsége akár a játék végét is jelentheti. A Kihívó úgy érzi, hogy a fizikai állapota adott a versenyhez, de a váratlan szédülések mindent felülírhatnak.

„Attól nagyon félek, hogy esetleg emiatt kell búcsúznom a játéktól. A fizikumommal, úgy gondolom, hogy nincs komolyabb probléma, hiszen egy évadot már végigvittem. Nagyon szeretnék versenyezni, és nem akarok emiatt hazamenni.”

Fotó: TV2

Barátja is aggódik Aduért

Novák Zalán már a második évadban szoros barátságot kötött Aduval, s úgy tűnik, az idei szériában is számíthatnak egymásra. Zalán többször hangoztatta, hogy barátjának mindenképpen ki kell vizsgáltatnia magát a szédülések miatt, és a támogatását is kifejezte.

„Úgy gondolom, hogy segítenünk kell a másikat. Mindenkinek van jobb és rosszabb napja. Egy kicsit több lelki támogatást kell adnunk az újaknak, hogy be tudjanak illeszkedni. Szerintem az emberi test intelligens, sosem felejt. Lacika döntőzött, egy kis idő és felveszi újra a ritmust.”

origo.hu

A repülőn, az utasok előtt kezdett csoportszexbe 5 ember

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

borsonline.hu

Már az exférje sem ismer rá: így néz ki most a Házasság első látásra szereplője!

magyarnemzet.hu

1700 ukrán menekültet kilakoltatnak, hogy helyet csináljanak afgán, szíriai és török migránsoknak

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

"Harry egy idióta és megérdemli, hogy mindenki rajta röhögjön" - keményen beleszállt a hercegbe a híresség

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

SHOWBIZ

Népharag zúdulhat a TV2 sztárjaira egyetlen döntés miatt – galéria

SHOWBIZ

Botrány! A leghisztisebb lány nyerheti meg a Next Top Model Hungary műsorát? – galéria

SHOWBIZ

Új műsorvezetőtárs Rókusfalvy Lili oldalán a Magyarország Szépében

SHOWBIZ

Tragédia történt az éjjel: meghalt a 37 éves színész