tóth gabi
A Ripost olvasója hívta fel a figyelmet arra, milyen betegséget jelezhet a folyamatos szédülés, amit az Exatlon All Star Kihívója tapasztal.
Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, rejtélyes betegséggel küzd az Exatlon All Star Kihívója. Adu Laci már az első napon rosszul lett a pályán, olyannyira, hogy a versenyt sem tudta folytatni. Akkor ezt annak tudta be, hogy a dominikai éghajlat miatt szédülhetett el, ám a következő versenynapon is megtörtént a baj. Újból megszédült, sőt, át is lépett az ellenfél területére.
Mint kiderült, Adu rosszullétei nem az Exatlonban kezdődtek. Otthon is előfordult vele, hogy váratlanul elszédült.
Ahogy fény derült arra, hogy Adu rosszullétei folyamatosak, a stáb orvosai azonnal elkezdték a kivizsgálását. Egyelőre a pontos diagnózist nem sikerült megállapítaniuk, azonban arra gyanakodnak, hogy a korábbi koronavírus-fertőzésének a szövődménye lehet.
„Sajnos egyelőre nem tudom pontosan, mi okozhatja a szédüléseket, de remélem, minél előbb fény derül majd rá! Itt azt mondták az orvosok, hogy ez akár a korábbi koronavírus-fertőzésem szövődménye is lehet” – mondta lapunknak Adu.
A Ripost olvasója azonban egy komoly dologra hívta fel a figyelmet. Szerinte a Kihívó BPPV szédüléses betegséggel küzdhet.
„A fül belsejében van egy apró szerv, 3 hurok alakú struktúrát tartalmaz, melyek folyékony és finom, hajszerű érzékelőkkel vannak ellátva és figyelik a fej forgását. A fülben lévő egyéb szervek figyelemmel kísérik a fej mozgását – felfelé és lefelé, jobbra és balra, oda-vissza, valamint a fej gravitációs helyzetét. Ezek a szervek olyan kristályokat tartalmaznak, amelyek érzékennyé teszik a gravitációt. Az egyensúlyozó szerv ödémája a kiváltó tényező ezt vírusfertőzés, vérkeringési zavar és még olyan ritka kórkép is, mint az otosclerosis is okozhatja” – küldte el olvasónk.
Természetesen Adu Laci a legjobb kezekben van kint, és bár egyelőre még nem tudják, mi a baja, profi orvosi stáb figyeli az állapotát, és állapítja meg majd a pontos diagnózist.