Létrehozva: 2016.03.10.

Anyuka lesz Kasza Tibi exe

Lajtai Kati a TV2 sajtótájékoztatóján jelentette, be, hogy áldott állapotban van. Hogy, miért éppen itt árulta el az örömhírt a Cristal egykori énekesnõje? Az év legcukibbnak ígérkezõ mûsora miatt!

Kati ugyanis szerepet vállalt a TV2 új produkciójában, a Kismenőkben. Kati lesz az egyik zsűritagja a csatorna új gyerkőcös tehetségkutató és gondozó műsorának. Az énekesnő így hosszú heteken át belekóstolhat az emberpalánták világába, mielőtt a nyáron megszületik első gyermeke.

De nem, csak őt láthatjuk majd zsűritagként és csapatkapitányként, hiszen Ábel Anita is itt mutatkozik be a TV2 arcaként. Hajós András lesz a csapat rutinos tagja, hiszen három egymást követő évben is osztályfőnök volt az Ének Iskolájában, ahol 2014-ben az ő osztályáról került ki a legjobb tanuló, Berki Artúr. És, hogy az „újfiú” is meglegyen, érkezik a csatornához Apáti Bence, balett művész, aki két kisfiú apukájaként bír némi tapasztalattal a cukiság faktor felismerésében.

A Kismenők már túl van az első válogatásokon és megtalálták azt a 100-120, öt és tizenhat év közötti apróságot és kamaszt, akik éneklésben, táncban, színjátszásban, hangszeres játékban, akrobata mutatványokban vagy egyéb más területen kimagasló képességekkel bírnak.

"28 produkciót választottunk ki, tehát fejenként 14-14-et”

- mondta Ördög Nóra, aki Till Attilával együtt vezeti majd a 8 adásból álló produkciót.

A műsor során a 4 tagú zsűri fejenként 0 és 25 pont között pontozza a produkciókat, de nemcsak az ő szavazatuk számít, ugyanis a 100 tagú közönség is szavaz. Õk 4 csapatot alkotnak majd, így a zsűri és a helyszínen ülő nézők pontszáma összesen 200 lehet. A műsorvezetők hangsúlyozták: a Kismenőkből senki nem távozik üres kézzel. A műsor győztese és a másik 27 produkció is tanulmányi ösztöndíjat kap. A győztes 2 millió forintot, a 27 kieső pedig 100 ezret.

A Kismenők nem egy verseny! Elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.
 

origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői