Létrehozva: 2021.02.10.

Folytatódik A Dal 2021: ők lépnek színpadra a harmadik élő adásban!

Az MTVA dalválasztó műsorában ismét öten juthatnak majd tovább a zsűri és a nézők szavazatai alapján.

Szombaton A Dal 2021 utolsó előtti válogatóját izgulhatják végig a Duna Televízió nézői 19.35-től. A tét most is az elődöntőbe jutás. A harmadik válogató tíz produkciója közül is négy dal a zsűripontok, egy pedig a közönségszavazatok alapján csatlakozik az eddig tíztagú élmezőnyhöz.

A következő élő show-ban az alábbi produkciók mutatkozhatnak be:

Beneath My Skin: Ébredj!, Chain Bridge Pop: Messze valahol, Csondor Kata: Bosszúállók, Katona Petra: Viszlát Múlt, Kozma Orsi: Változik a világ, Nági és Betti: Gyere velem, Nagy Szilárd ft. Rogány Misa: Drága hazám, Pink & the Panthers: Sodor a szél, Swing à la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos: Maradok, valamint Szekér Gergő: Hazatérsz című dala.

Újabb tíz produkció lép színpadra szombaton A Dal 2021-ben (Fotó: MTVA)

A dalválasztó második válogatójában az ítészek értékelése alapján elődöntőbe került: GERENDĀS feat. Dárdai Blanka Senkié című dala, holtversenyben úszott be a Hableány Noémo előadásában és, hogy Legyen másnak is jó, Szabó Leslie szerzeménye. Kállay-Saunders András először nevezett magyar nyelvű produkcióval A Dalba. Új művésznevén osztatlan sikert aratott, a legtöbb pontot zsebelte be a zsűritől anevemandras Hazaérek majd című dalával.

Az este közönségkedvence, így az 5. továbbjutó az Áldom lett, amelyben Andelic Jonathan hitbeli meggyőződését énekli meg.

Az adás után Vincze Lilla, a zsűri tagja és az előadók is reflektáltak a show-ban történtekre az M2 Petőfi TV műsorában, A Dal Kulisszában és számtalan érdekességgel szolgáltak a produkciókról.

A műsorok 60 napig visszanézhetőek a MédiaKlikk oldalán.

Érdemes követni A Dal 2021 honlapját, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalát is, amelyeken extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról és a versenyben lévő dalokról.

A Dal 2021 – március 13-ig szombatonként 19.35-től a Duna Televízió műsorán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese