Létrehozva: 2021.05.27.

„Könnyfakasztó volt” – Orbán Viktor megható levelet küldött a szívműtéten átesett Fásy Ádámnak

Fásy Ádám a Mokkában beszélt életmentő szívműtétéről, és a miniszterelnök könnyfakasztó leveléről, melyre ő maga sem számított.

Korábban a Ripost is beszámolt arról, hogy Fásy Ádám május 7-én átesett egy komoly szívműtéten. Fájt a mellkasa, a bal karja, de nem akart orvoshoz menni, a felesége, Marika azonban hajthatatlan volt. Mint kiderült, a szívét vérrel ellátó két fő verőér egyike már teljesen elzáródott, és a másik is nagyon rossz állapotban volt, így valóban perceken múlt az élete.

Fásy Ádám már otthon lábadozik, szerencsére napról napra jobban van, gyógyulását pedig nagyban segítette az a megható levél, amit Orbán Viktortól kapott.

Fásy Ádám megható levelet kapott Orbán Viktortól (Fotó: Markovics Gábor / Ripost)

„Meglepődtem, mikor jött a levél. Mélységes, nagy öröm töltött el, mikor kibontottam. A tartalma könnyfakasztó volt, olyan kedvesen írt. Nagyon nagy gyógyír volt ez a lelkemnek. A miniszterelnöknek annyi munkája van, és mégis odafigyel az egyszerű, halandó emberre is. Szavakba nem lehet önteni a kedvességét” – fogalmazott a Mokkában Fásy Ádám, aki természetesen nem hagyta válasz nélkül a megható levelet, maga is fogalmazott egy üzenetet a miniszterelnöknek. Hozzátette: a levél erőt adott neki a gyógyuláshoz is.

„Az én életemben egy tragédia, ami most történt, és amin keresztül megyek. Amikor az embert megüti a halál szele, mindjárt másképp gondolkodik. Nagyon rám fért a miniszterelnök üzenete” – fogalmazott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai

SZTÁR

Forró a lista, ők voltak Katalin hercegné pasijai Vilmos előtt