SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, ki tanította cigánykerekezni Szabó Ádámot

Szabó Ádám másodszor bújik női karakter bőrébe vasárnap este a TV2 képernyőjén. Nem is akárkit formál majd meg...
  • Szerző: Buster

Szabó Ádám nem tagadja, remegett a térde, amikor a napokban becsöngetett Oszvald Marika házába, ahová egy hatalmas virágcsokor kíséretében érkezett meg. A Sztárban Sztár versenyzője szerette volna megmutatni, mire jutott eddig az utánzásban, és persze vágyott néhány jó tanácsra is, hiszen a karakteres színésznő alakítása számára a verseny eddigi legnehezebb feladata.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Hihetetlen élmény volt, hogy az otthonában találkozhattam Oszvald Marikával. Kicsit rossz érzés volt, hogy nem tudtam őt megölelni a járványhelyzet miatt. Pont olyan, mint egy imádni való nagymama, ráadásul egy igaz ikon. Tátott szájjal hallgattam a tanácsait és mire eljöttem, már teljesen meg is nyugodtam, mert szerintem sikerült megragadnom a lényegét. Meghallgatta, hogyan próbálom utánozni a hangszínét és nagyon kedves volt tőle, hogy nem nevetett ki”- mondta lapunknak Ádám, akiért otthonról szorít majd Oszvald Marika.

„Ádám egy igazi alázatos művész, aki tele van önbizalommal, ami bizony jól fog jönni vasárnap este. Megkértem, hogy énekeljen nekem és azt kell mondjam, egészen meglepett. A mozgásán volt még mit csiszolni, de adtam neki néhány tanácsot és persze a koreográfus is segítségére van. Megmutatta a cigánykereket is, amivel volt még egy kis gond, de majd a ruha eltakarja az apróbb hibákat”- nevette el magát a színésznő.

A verseny végére igazi álompasi lesz

Bár Szabó Ádámot mostanában jelmezek és maszkok mögé bújva láthatjuk a TV2 képernyőjén, a közösségi oldalain jól nyomon követhető a folyamatos változás, amin átmegy. A fiatal énekes komoly diétába kezdett és szinte minden napját a konditeremben kezdi, aminek már meg is van az eredménye.

 

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?