RETRO RÁDIÓ

Megrázó hírt kaptunk: meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás

Megrázó hírt kaptunk: meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 21. 15:55

Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa elhunyt.

Benkő László megrázó halálát követően, az Omegát újabb súlyos veszteség érte, ugyanis elhunyt Mihály Tamás, a zenekar egykori basszusgitárosa.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa elhunyt. Meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak. Emlékét örökre megőrizzük” – közölte az együttes Facebook oldalán.

Mihály Tamás (1947-2020) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt... Közzétette: Omega2020. november 21., szombat

Mihály Tamás játszott a Scampolo és a Non-Stop együttesekben, majd 1967-ben csatlakozott az Omegához. 2006-ban az 1956-os forradalom jubileumára készült 56 csepp vér című musical zenéjét komponálta. 2014-ben játszott utoljára az Omegával, bár távozása után azt mondta, bizonyos feltételek teljesülése esetén nem zárkózna el a közös munka újrakezdésétől.

Budapest, 2005. november 28. Mihály Tamás basszusgitáros, Kóbor János énekes, Debreczeni József dobos és Benkõ László billentyûs, zenekarvezetõ, az Omega együttes tagjai a Komédium Színházban, ahol a rocktörténeti sorozat keretében megnyílt az Omega ereklyéit, egykori hangszereit, lemezborítóit, fellépõruháit és kordukomentumokat bemutató kiállítás. MTI Fotó: Soós Lajos
Budapest, 2001. 06. 04. Hetvenezer nézõ elõtt tomboló sikerû koncertet adott június 2-án a Népstadionban a magyar rockzene három legendás zenekara, az Illés, a Metró és az Omega. A képen: Molnár György és Kóbor János az Omegából, a kép jobb szélén Szörényi Levente az Illés együttesbõl együtt léptek fel a koncert végén. MTI Fotó: Sándor Katalin
Budapest, 2012. október 6. A közönség az Omega együttes megalakulásának 50. évfordulója alkalmából tartott koncerten a Papp László Budapest Sportarénában 2012. október 6-án. MTI Fotó: Mohai Balázs
Budapest, 1975. február 3. Benkõ László (b2), Kóbor János (j), Mihály Tamás (b), Molnár György (j2) és Debreczeni Ferenc elõadómûvészek, az Omega együttes tagjai négy hónapos nyugat-európai turné után Nem tudom a neved címû nagylemezük megjelenésekor. MTI Fotó: Bara István
Budapest, 1978. augusztus 26. Az Omega együttes koncertje a Kisstadionban. MTI Fotó: Ruzsonyi Gábor
Csíkszereda, 2005. október 22. A 2005. október 21-én készült felvételen a romániai Csíkszeredán a mûjégpályán az Omega együttes ad koncertet, melynek bevételét a székelyföldi árvízkárosultaknak adományozzák. MTI Fotó: Haáz Sándor
Budapest, 1968. december 7. A stúdióban az Omega együttes tagjai. Hátul: Benkõ László (b), Kóbor János (b2), Presser Gábor (j2), Laux József (j). Elöl: Mihály Tamás (b) és Molnár György (j). MTI Fotó: Bara István
Szabadka, 2012. május 4. A közönség az ötvenéves Omega együttes koncertjén, a szabadkai Szabadság téren, a városháza elõtt. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Budapest, 1984. szeptember 9. Az Omega együttes tagjai a városligeti Vajdahunyad vára mellett, a leeresztett csonakázótó betonteknõjében felállított színpadon adnak koncertet. Ez volt az együttes 1982 és 1986 közötti legnagyobb koncertje. MTI Fotó: Földi Imre
Budapest, 1977. augusztus 3. Külföldi vendégszereplésre készül az Omega együttes. MTI Fotó: Bara István
Budapest, 2004. március 30. Napot hoztam, csillagot- címmel koncertkörútra indul az Omega együttes. A turné keretében hét nagyvárosban, majd szeptember 18-án a Puskás Ferenc Stadionban lép fel az Omega. A képen balról: Benkõ László billentyûs, Mihály Tamás basszusgitáros, Kóbor János énekes, Debreczeni Ferenc dobos és Molnár György gitáros. MTI Fotó: Sándor Katalin

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.