Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.27.

Szemeteszsákban ölelte magához a lányát Oszvald Marika

A népszerű színésznő a születésnapján találkozott a gyermekével, aki felé rendhagyó módon fejezte ki a szeretetét.

Rendhagyó módon érintkezett a lányával Oszvald Marika. Az Operettszínház sztárja nemrégiben ünnepelte a születésnapját, ez alkalomból pedig a gödöllői otthonában lepték meg őt a szerettei. Arcmaszkban és kesztyűben töltöttek el egy kevés időt a kertben, Marika ekkor döntötte el, hogy valamilyen módon kifejezi a szeretetét a lánya felé.

Budapest , Ferihyegy Oszvald Marika hazatérése a Bamako rallyról Fotó : Markovics Gábor
Fotó: Markovics Gábor

„Az emberi kapcsolatok most egy ideig elmaradnak. Volt ugyan születésnapom, kijött a lányom, a család ide a kertbe. Tartottunk egy kis ünnepséget szájmaszkban, kesztyűben. Nagyon hiányzott, hogy nem ölelhettem magamhoz a gyerekemet, pedig ott van a közelemben, így kitaláltam, hogyan tudnám mégis egy kicsit megérinteni. Magamra húztam egy szemeteszsákot, hogy teljesen izolálva legyek tőle. Majd nekiestem, és öleltem, szorítottam, így megvolt a szeretetroham is„ – mondta el az Ac Newsnak a színésznő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

mandiner.hu

„Így kell bánni a bűnözőkkel és Putyin ügynökeivel!” – íme a „toleráns” baloldal, ahogy századszor is büszkén megmutatja magát

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Figyelmeztet a rendőrség, ez az új átverés terjed!

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó

LOVE

Cáfolja szakítását a magyar műsorvezető