
Az énekesnő tíz évvel ezelőtt ismerkedett meg a férjével, ennyi idő alatt pedig biztossá vált számára, hogy Vilmossal mindig számíthatnak egymásra.
Rúzsa Magdi tíz évvel ezelőtt ismerkedett meg a férjével, Vilmossal.
Az énekesnő és a civil szférában dolgozó férfi négy évvel ezelőtt házasodott össze, a Megasztár egykori győztese pedig most már biztosan tudja: kapcsolatuk egy életre szól.

Fotó: Ripost
„Ez annyi idő, ami már megmutatja, hogy két társ tényleg ott van egymásnak. Eddigre már mi is megéltünk mélységeket és magasságokat. Nagyon sokat számít, hogy már biztos lehetek benne: ha hátradőlök, ő elkap. Nekem a férjem a legjobb barátom is. Sok időbe telt megtanulnom, hogy otthon nyugodtan belehelyezkedhetek a törékeny nő szerepébe, hogy bár a karrieremben férfiként kell küzdenem, ezt nem kell hazavinnem. A férjem mindig erre biztatott, de valahogy én sosem hagytam magamnak” – mondta el a Best magazinnak az énekesnő.
Magdi hálás Vilmosnak, amiért a férfi őszintén elmondja neki a véleményét, akkor is, ha úgy látja, a felesége hibázott. A kapcsolatuk kulcsa az őszinte kommunikáció, és hogy mindketten jobb emberré tették a másikat.







