RETRO RÁDIÓ

Párkapcsolatáról vallott Tóth Vera: ezt eddig titkolták!

Párkapcsolatáról vallott Tóth Vera: ezt eddig titkolták!
bdf
Szerző
bdf
Létrehozva2019. 06. 28. 11:55

Jót tesz neki a szerelem. Teljesen kivirult az utóbbi hónapok alatt az aranyhangú énekesnõ.

A Szent István-bazilika szomszédságában egy romantikus étteremben ünnepelték féléves évfordulójukat Tóth Veráék.

Az aranyhangú énekesnő eddig szinte semmit nem árult el a párkapcsolatáról, most viszont két titokra is fény derült. Instagramos bejegyzéséből ugyanis kiderült, hogy december 26-a, tehát karácsony óta alkotnak egy párt, és azt is elárulta, hogy Budapesten ugyanebben az étteremben döntöttek a közös jövőt illetően.

Oda hívott randizni, ahol összejöttünk. Egészen összenőttünk

- írta büszkén Vera, akit mintha kicseréltek volna az elmúlt hónapok alatt.

Egyébként a rajongók szerint az eljegyzés sem várat már sokat magára. A jelek szerint nagyon úgy tűnik, hogy az idősebbik Tóth lány is révbe ért.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Tóth Vera (@tothveraofficial) által megosztott bejegyzés,

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.