Létrehozva: 2016.09.20.

Hivatalos: Elválik Brad Pitt és Angelina Jolie

Tizenkét közös év után a szakítás mellett döntött a világ kedvenc sztárpárja. Egyelõre nem tudni, miért döntöttek így.

Az elmúlt két évben már megszokottá vált, hogy a kedvenc sztárpárjaink sorra intenek búcsút egymásnak. Arra azonban aligha számított bárki is, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt valaha elválik.

De most megtörtént a lehetetlen, és Angie hivatalosan is szeretne pontot tenni 12 éve tartó kapcsolatuk végére.

A válás elindításához szükséges papírokat hétfőn nyújtotta be a bíróságra. A részletekről annyit tudni, hogy kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozik, de ez a jog legnagyobb közhelye. Ami viszont konkrétabb, hogy nem szeretne asszonytartást, viszont a hat közös gyerekük felügyeleti jogát teljes mértékben magának akarja. Vagyis előreláthatólag nem lesz békés válásuk.

Angelina és Brad 2004-ben melegedtek össze a Mr. és Mrs. Smith forgatása közben. A kapcsolatuk óriási botrányokkal indult, hiszen a színész akkor még Jennifer Aniston férje volt. Ám hamarosan Brangelináék lettek a világ első számú álompárja. Brad a nevére vette Angelina két korábban adoptált gyerekét, Maddoxot és Zaharát, majd közösen örökbe fogadták Paxet. Később megérkezett első biológia gyerekük, Shiloh, akit 2008-ban követtek az ikrek, Knox és Vivienne.

Kapcsolatukat két éve tették hivatalossá, amikor összeházasodtak franciaországi birtokukon. A szakításuk híre nagyjából kéthavonta felütötte a fejét, de ezidáig mindig alaptalannak bizonyultak a szóbeszédek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó