LELKIZŐ

Vérlázító, amit az elhunyt magyar színésznő otthonával tettek

Bicskanyitogató fotót juttatott el szerkesztőségünkbe a Ripost egyik olvasója! A két éve elhunyt Jászai Mari-díjas színésznő, Lorán Lenke egykori otthonának ablakát rongálták meg.
  • Szerző: BDF

Hatalmas lyuk tátong a néhai komika, Lorán Lenke imádott Nagymező utcai otthonának ablakán. A szomszédok összesúgtak, mindenki azt találgatja, mi történhetett, ki vagy kik állnak a pusztítás mögött. Már ijesztő rémtörténetek is napvilágot láttak az eset kapcsán – tudta meg a a ház kapualjában.

Fotó: MTI

„Éppen két éve ment el közülünk Lencsike, és nézzék meg, mi történt. Mindennap hiányzik nekünk. Borzasztó! Ki képes ilyesmire?” – kezdte lapunknak az egyik ott lakó. „Ez egy elég népszerű környék. Sok szórakozóhely van, és nagy az átmenő forgalom. Sokan ittasan üvöltöznek, én is sokszor félek lemenni már este az utcára. Ráadásul azt beszélik, hogy a környéket vandálok járják és szórakozásból kövekkel dobálóznak, törnek-zúznak. Zsiványok! – kiáltott fel, majd halkabban hozzátette: Lehet, így törték be Lencsi ablakát” – vonta le a következtetést a néni, aki közelebb húzta magához munkatársunkat, majd a fülébe súgta, miszerint néhányan azt pletykálják, hogy a 90 éves korában elhunyt derűkirálynő szelleme térhetett vissza, és így hecceli az élőket, hogy még most is figyel és szemmel tart mindent.

Fotó: RIPOST

A szörnyű történtekkel kapcsolatban megkerestük a művésznő egykori két barátját, Csonka Andrást és Straub Dezsőt, akik szintén értetlenül állnak a rombolás előtt.

Hogy mit mondtak, megtudhatod a napilap szerdai számából!