Létrehozva: 2019.12.11.

Végre véget ért Pécsi Ildikóék szenvedése, de mégsem örülhetnek

A színésznő férje belerokkant a ház körüli huzavonába, így már nem tud igazán örülni a fejleményeknek sem.

Teljesen belebetegedett az utóbbi évek megpróbáltatásaiba Pécsi Ildikó férje. Szűcs Lajos tegnap töltötte a 76. életévét, ám a színésznő szerint semmi okuk az ünneplésre.

„Most nem alkalmas az életünk az ünneplésre. Habár eddig sem igazán tartottuk a születésnapokat, mert hajdan édes jó Lajosom a futballcsapattal járta a világot, és sokszor külföldön töltötte a nagy napot. De már okunk sincs a vigadalomra” – mondta a Borsnak keserűen Pécsi Ildikó, akinek olimpiai labdarúgó férje, Szűcs Lajos a legerősebb támasza.

„Az utóbbi években sajnos nem úgy alakult az életünk, ahogyan azt megérdemelnénk, amilyennek lennie kéne. Nem csillapodnak a kedélyek a volt menyemmel kapcsolatban sem, de még a nevét sem szeretném kimondani, mert nem érdemli meg. Számomra ő már nem létezik, pedig nekem köszönhet mindent” – tette hozzá.

„Lajosomat teljesen tönkretette, ráment az egészsége erre a borzalmas családi ügyre. Ő sokkal rosszabbul viseli, mint én, nem véletlenül töltött annyi időt kórházban. Felfoghatatlan számomra, hogy egy rendes, tisztességes embert, hogy lehet így tönkretenni. Nagyon meg van bántva, nem is tudok vele mit kezdeni” – zárja a könnyeivel küszködve a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Közben az is kiderült, hogy a színésznő unokája végre elhagyta a budai lakást. Sok gondot okozott a Kossuth-díjas színésznőnek, hogy hiába szerette volna kiadni vagy eladni fővárosi ingatlanát, nagyobbik unokája, akivel egyébként hosszú évekig nem is találkozott, annyira ragaszkodott korábbi otthonához, ahol felcseperedett, hogy nem akart onnan kiköltözni. Tavasszal ugyan megtörtént a kilakoltatás, de kétszer is zárat cserélt és ott élt tovább, sőt a nyár folyamán birtokvédelmet is kért a kerületi jegyzőtől – ám a Blikk megtudta, a közelmúltban elhagyta nagymamája házát.

„Igen, végre sikerült megoldani a problémát, az unokám kiköltözött, de ettől a viszonyunk nem javult meg. Bár büszke vagyok rá, mert nagyon jól tanul az egyetemen és kitűnő az általa választott küzdősportban is, de az életünkből, szívünkből elveszett időt sajnos már nem lehet pótolni” – mondta szomorúan a művésznő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”