Létrehozva: 2019.11.30.

Megható vallomást tett elhunyt férjéről Vajna Tímea

Andy Vajna özvegye beteg gyermekeket látogatott meg, akiknek adományt is vitt, ez pedig eszébe juttatta, mennyire vágytak közös babára.

Mélyen megérintette a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben tett látogatása Vajna Tímeát. Andy Vajna özvegye, mosó- és szárítógépet, illetve játékokat vitt a kórház kis lakóinak, akikkel időt is töltött el a kórházban.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„A szívem szakad meg, amikor egy olyan gyermeket tartok a kezemben, akiről lemondtak a szülei. Nekünk Andyvel a világot jelentette volna, ha babánk születik. Amíg ott voltam a kórház osztályán és a beteg gyerekekkel találkoztam, folyton ő járt a fejemben, bárcsak nekünk is világra jöhetett volna egy gyermekünk” – mondta el a Blikknek az üzletasszony.

„Sosem tagadtam, nagyon szeretem a gyerekeket, és életfeladatomnak érzem, hogy amíg csak tudom, segítsem őket. Hasonlóképpen vélekedem a védtelen állatokról is. Andyvel ebben is hasonlóak voltunk, ő rendszeresen adományozott többek mellett a Magyar Hospice Alapítványnak is, egy szobát róla neveztek el.”

A világhírű producer filmes relikviái és személyes tárgyaiból Tímea aukciót szervezett, aminek bevételének egy részéből a Gyermekszív Központot és más egyéb szervezeteket szeretne támogatni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”