Létrehozva: 2020.11.20.

Szívszorító, így emlékezik Nagy Feró az elhunyt Benkő Lászlóra

Szoros barátság fűzte össze a két zenészt.

Teljes műsort szentel Nagy Feró egykori barátjának, a 77 évesen elhunyt Benkő László emlékének vasárnap este a Petőfi Rádióban.

Fotó: Ripost

Az Omega alapítótagjához szoros barátság fűzte a Dalra magyar – Petőfi Rock műsorvezetőjét, aki emlékműsorban idézi fel közös történeteiket. Vasárnap 21 órától kizárólag Omega- és Benkő-dalok szólalnak meg a Petőfi Rockban Benkő László emlékére.

Fotó: Ripost

„A 70-es évek elején Omega tagsági igazolvánnyal rendelkeztem, nagy Omega-rajongó voltam és vagyok a mai napig is – kezdte Nagy Feró. – Benkő Lászlóval jó barátságban voltunk, végig úgy tekintettem rá, mint az elöljárónkra, mégiscsak ő volt az idősebb zenész. Sok olyan történetem van rajongó és már aktív zenész időszakomból, amiket úgy érzem, érdemes megosztani a hallgatókkal róla. Ilyenek például az 1980-as Omega-LGT-Beatrice-turné emlékei, amiket egyértelműen az Omegának, meg egy kicsit az LGT-nek köszönhettünk” – folytatta a Beatrice frontembere, aki azt is elárulta, hogy nem lesznek meghívott vendégek a vasárnapi műsorban.

„Nem szeretnénk szószátyárok lenni, az Omegához, illetve Benkőhöz kötődő nóták között hangzanak el a rövid történetek, kapcsolódva az adott dalhoz. A középpontban Benkő László és a zenélés lesz” – mondta Nagy Feró.

Dalra magyar – Petőfi Rock Nagy Feróval vasárnap 21 órától a Petőfi Rádióban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”