Létrehozva: 2020.12.11.

Szívszorító: Ez történt a kórházban a koronavírusos magyar énekessel

Eddig nem tudott beszélni a betegségéről, ha csak rágondolt, a sírás szorongatta. Most mégis elmondta, min ment keresztül.

Először beszélt kálváriájáról Delhusa Gjon, aki összesen 23 napot feküdt kórházban, miután elkapta a koronavírust.

Fotó: Ripost

Az énekes elmondta, hogy eleinte magas láza volt, majd pokoli fájdalmai lettek a vállában és a hátában. „Még ágyban feküdni sem tudtam, inkább a földön kínlódtam, azt gondoltam, hátha ott jobb lesz. (…) Fájdalomcsillapítókon éltem, amivel kivégeztem a gyomromat” – emlékezett vissza a Best magazinnak Delhusa, aki végül mentőt hívott magára, és a pozitív koronavírus-tesztet követően azonnal kórházba szállították. Az intenzív osztályra került, négy napig volt félaltatásban és lélegeztetőgépen. „Másfél millibárral lökték a tüdőmbe az oxigént, miközben kapálóztam. Kaptam a nyugtatókat, a fájdalomcsillapítókat, halál közeli állapotban voltam.”

Az énekes olyannyira legyengült a vírustól, hogy amikor már a leletei is kielégítőek voltak, még mindig olyan gyenge volt, hogy a szoba egyik sarkából nem tudott átsétálni a másikba. Bár a teste és a szervezete jobban van, de lelkileg nagyon megviselték a történtek. „Amíg bent voltam, két-három óránként vitték el a halottakat. Az ember ilyenkor azt gondolja, biztosan én leszek a következő. Túléltem, de átmentem a pokol kapuján.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”