tóth gabi
A tévés szívszorító posztban tudatta követõivel, hogy az a férfi, akire apja helyett is apjaként tekint, ismét kórházba került.
Tóth Béla bácsi katolikus papként szolgált Innsbruckban, ahol néhány hónapja agyvérzést kapott. Bár úgy tűnt, hogy Hajdú Péter keresztapja jó eséllyel felépülhet, a napokban romlott az állapota, és az orvosok szerint is csodára lenne szükség, hogy újra a gyógyulás útjára lépjen.
"A keresztapám a kilencvenkettedik évét tölti, és most Isten kezében a sorsa, akit ő katolikus papként egész életében szolgált. Õ egyébként apám több évtizedes barátja, akivel a nagy távolság ellenére is szoros kapcsolatot ápolok. Tulajdonképpen ő lett az, akihez atyai tanácsért fordulhattam azután is, hogy apámmal megromlott a kapcsolatom”
– mondta Péter, aki a %RIPOST% napilap keddi számában hosszabban mesél az idős férfihoz fűződő viszonyáról.