Létrehozva: 2020.10.06.

Pataky Attila drámai vallomása: Éreztem, ahogy elfogyok és eltűnök a földi létből

„Egyetlen könnycseppet sem bánok, és minden vagánynak üzenem, ez a vírus nagyon kemény” – nyilatkozta a híres énekes.

Pataky Attila a kórházat ugyan már elhagyhatta az Edda zenészeivel, a teljes gyógyulásig még hosszú út áll előttük, az orvosok pihenőt írtak elő nekik. A legendás rockbanda frontemberének egyelőre tilos az éneklés is, kímélnie kell magát, hiszen nem olyan rég még hang is alig jött ki a torkán. Ezért is kevés az esély arra, hogy idén még láthatja őt a közönsége.

Fotó: Bors

„Kezdődő tüdőgyulladásom volt, csak suttogva, fojtott hangon bírtam beszélni. Teljesen el voltak gyengülve a hangszalagjaim, de már sokat javult„ – árulta el a Blikknek Pataky Attila. „Két hete itthon vagyok, így még gyorsabb a felépülés, hála a feleségem és az anyósom csodálatos gyógyleveseinek” – tette hozzá Pataky, aki korábban arról is beszélt a lapnak, hogy pokoli időszakon van túl, a koronavírussal való harc minden erejét felemésztette.

„Semmiből sem tudtam erőt meríteni, a koronavírus elszívta az energiám, és a szeretteimet sem láthattam. Úrrá lett rajtam a kilátástalanság, éreztem, ahogy elfogyok és eltűnök a földi létből. Szerencsére csak a halál kapujáig jutottam. A feleségem hangját hallottam, ahogy mondta: nem engedem el a kezedet! A szeretet utolért és a csoda megtörtént„ – árulta el Pataky Attila, akinek jelenleg legnagyobb félelme, hogy nem állhat közönség elé.

Mint mondta, 8 kilót fogyott az elmúlt hetekben, de már sikerült kettőt visszaszednie. Családja és a rajongók szeretete segít neki pozitívnak maradni, és erőt ad neki a felépüléshez vezető úton. Pataky legutóbb pénteken járt vizsgálaton, hétfőn pedig kiderült, negatív lett a teszt eredménye.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”