Létrehozva: 2020.04.20.

Őszintén beszélt betegségéről Soltész Rezső

Soltész Rezső próbál lecsillapodni, hogy ne hajtsa túl magát.

Most ünnepelte 75. születésnapját Soltész Rezső. Az énekes elmesélte, hogy bár az ünneplés most elmaradt, nagyon sokan köszöntötték fel a jeles napon.

Fotó: Korponai Tamás / Ripost

„Már kora reggel záporoztak az SMS-ek, hívások a barátoktól, pályatársaktól. Gálvölgyi János és Csonka András az elsők között köszöntött fel, a délutáni órákban pedig a családommal ünnepeltem – ezúttal Skype-on” – fűzte hozzá mosolyog­va Soltész Rezső, aki ez idáig nem igazán lelkesedett a születésnapokért, ezúttal azonban gondolkodóba ejtette az idő múlása, és hálát ad a sorsnak, hogy a 75-öt is megérhette.

„Az év elején visszavonulót fújtam, mert az egészségügyi állapotom nem tette lehetővé, hogy színpadra álljak. A szívem rakoncátlankodott egy kicsit, és be kellett állítani a vérnyomásomat, ami az egekbe szökött. Kényszerpihenőre és ágynyugalomra intettek az orvosok, aminek meg is lett az eredménye: mostanra újra a régi vagyok, jó egészségnek örvendek, és a rehabilitációm is befejeződött.

Megértettem, hogy kímélni kell magamat, és az én koromban már nem lehet állandóan jönni-menni. Napi egy fellépésben egyez­tünk meg az orvosommal, amihez igyekszem is tartani magamat” – magyarázta a ze­nész, aki nem számított rá, hogy neki vala­ha is bármiféle betegsége lehet.

„Eleinte nagyon magam alatt voltam, mert soha nem gondoltam, hogy bármi baj érhet. Mindig is jó egészségnek örvendtem, ezért is ért váratlanul a betegségem, de rá kellett jönnöm, hogy már én sem leszek fiatalabb. Hetvenöt évesen számolnom kell már mindennel, de ha odafigyelek magamra és betartom a „játékszabályokat”, akkor gond nélkül tud tovább gurulni a szekér. Ezen dolgozom most, próbálok lecsillapodni, és csak annyi felkérést elvállalni, amennyi még nem terhel le teljesen” – taglalta a Borsnak a művész, aki május elsején állt volna újra imádott közönsége elé, ám a visszatérése a koronavírus miatt még várat magára.

„Nagyon sajnálom, hogy nem állhatok még színpadra, de remélem, júniusban már lesz lehetőség énekelni, mert nagyon hiányoznak a rajongóim”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd