tóth gabi
Lucy Stone a hajszolt munkatempója és a szakítása miatt vetett véget az életének.
Igazi tehetségnek számított a dj-ként dolgozó Lucy Stone, aki kivetette magát egy toronyház 14. emeletéről. A 38 éves lemezlovassal nem sokkal halála előtt szakított a párja, Andre, akivel 5 évig voltak együtt.
A halála előtti estét a barátaival töltötte, majd küldött egy WhatsApp üzenetet a családjának, amelyben leírta, hogy öngyilkos gondolatokkal küzd. Pár órával később végzett magával.
A nő lakótársa, a szintén dj-ként dolgozó Katie Hopkins elmondta a rendőrségnek, hogy Lucy kimerült volt, mivel Abu Dhabiban és Dohában is folyamatosan dolgozott és ingáznia kellett. Megfeszített munkatempója volt, ami kikészítette lelkileg és fizikailag is.
A barátnője szerint a szakítás is nagyon megviselte. Azért, hogy felejteni tudjon, beleugrott egy másik kapcsolatba is, de azzal a férfival mindössze egy hétig húzták. Ez megint csak visszavetette Lucyt, mert értéktelennek érezte magát.
Ha valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot! Ha te érzed úgy, hogy összecsaptak a fejed felett a hullámok, bátran hívd őket!