Létrehozva: 2019.08.10.

Meglepő kijelentést tett Pécsi Ildikó

Június végén derült ki, hogy az éveken át folyó családi viszály nagyon rossz hatással volt a színésznõ férjének állapotára.

Év elején még úgy tűnt, ren­de­ződik Pécsi Il­dikó férjének egész­ség­ügyi ál­la­pota. Szűcs Lajos ugyanis maga val­lotta be, hogy vas­tag­bél­rák­kal mű­töt­ték, de már túl van a ne­he­zén.

Nemrég, egész pontosan június végén kiderült, hogy az éveken át folyó családi viszály nagyon rossz hatással volt az egykori olimpiai bajnok labdarúgó állapotára, Ildikó arra kért mindenkit, hogy imádkozzanak érte. Az embert próbáló időszakon átmentő színésznő elmondta, néha azt kívánja, bár neki kéne megküzdenie a betegséggel.

"Sajnos Lajos továbbra is rossz állapotban van, sokszor azt kívánom, bár én lennék az, akit ápolni kell. Én ugyanis nagyon erősnek érzem magam, megedzett az élet, főleg az elmúlt évek nagy csatározásai"

- mondta lapunknak Pécsi, aki valóban évek óta háborúzik volt menyével és unokájával, Csabikával, aki továbbra is jogtalanul lakik nagymamája rózsadombi házában, sőt, nemrég még birtokvédelmet is kért a jegyzőtől, de azt elutasították.

Pécsi most abban bízik, hogy egy albérlő segítségével végleg kirakhatja az unokát a lakásból, és a családi háború lezárásával végre az egészségügyi állapotuk is rendeződik.

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

ripost.hu

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”