Létrehozva: 2021.08.08.

Hiába a műtét, ezek a magyar szépségek sosem gyógyulhatnak meg teljesen

Hazánkban több fiatal híresség küzd az alattomos nőgyógyászati betegséggel, az endometriózissal.

Számtalan nő, köztük több hazai híresség is harcol az alattomos nőgyógyászati betegséggel, az endometriózissal. Magyarországon a becslések szerint legalább 200 ezren küzdenek ezzel a kórsággal, ami számos kellemetlen panasz mellett a meddőség egyik gyakori oka is lehet.

A szakemberek szerint nem igazán lehet kigyógyulni ebből a betegségből, mivel nem tudják, miért alakul ki. Ha meg is műtik, nem tudják az összes sejtet eltávolítani.

Vajna Tímeára komoly műtét vár

A csinos üzletasszony a húgához, Palácsik Lillához hasonlóan évek óta endometriózissal küzd, és most úgy tűnik, kés alá fekszik. Kibírhatatlan fájdalmai miatt ugyanis folyamatosan fogamzásgátlót kell szednie. Ha nem tenné, olyan erős fájdalom gyötörné, hogy elájulna.

„Az endometriózis miatt folyamatosan fogamzásgátlót kell szednem, hogy ne ájuljak el az erős fájdalomtól havonta” – írta egyik bejegyzésében Timi.

Andy Vajna özvegye a jelek szerint pedig rávette magát a műtétre, vagy lehet, az orvosa tanácsolta neki, mert hétfőn a témával kapcsolatban az instagramos követőkhöz fordult segítségül. A műtétről érdeklődött, és az ezt követő felépülési időről.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Timea Vajna (@timeavajna) által megosztott bejegyzés

Palácsik Lillának erős fájdalmai voltak

Mára egy gyönyörű kisfiú büszke édesanyja lehet, azonban a babatervezést komoly betegség árnyékolta be. Lilla ugyanis endometriózissal küzdött. Még a Mokkában mondta el, hogy az endometriózis a bal petefészkén volt, ami durva tüneteket is okozott, nagyon erős fájdalmai voltak. Végül megműtötték, és azóta nincsenek panaszai.

„Nagyon görcsölt a hasam, amikor megjött. Nekem még nagyon kezdetleges volt: a bal petefészkemben volt endometriózis, de még időben észrevették, és kiműtötték. Azóta semmi panaszom nincs szerencsére” – mesélte el Lilla.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Visváder-Palácsik Lilla (@lillapalacsik) által megosztott bejegyzés

Iszak Eszter életmódot váltott a betegségei miatt

Iszak Eszter tavaly februárban tudta meg, hogy endometriózisban és Hashimoto-betegségben szenved és petefészekcisztája van. Eleinte azonban sajnos nem vette komolyan a testi jeleket, ami végül odáig fajult, hogy a szerelme vitte be a kórházba, ahol bent is tartották. Néhány hónappal később, nyáron megműtötték. Már jobban van, de naponta szed gyógyszereket, áttért a gluténmentes étrendre, jógázik, és igyekszik minél egészségesebben élni.

„Iszonyú fájdalmaim lettek. Úgy voltam vele, hogy lehet sokat töltöttem a hidegben. Ezek hasi fájdalmak voltak, a hangulatomon is éreztem, de sok más tünete volt, amiről nem szeretnék beszélni” - mesélt tüneteiről Eszter a LifeTV Ébredj velünk című műsorában.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

iszakeszti (@iszakeszti) által megosztott bejegyzés

Dukai Reginánál egy csokoládéciszta jelezte a bajt

A modell még 2019 februárjában esett át endometriózisa miatt egy komoly műtéten, azóta diétázik, és így a tünetei is enyhültek. „Tompa fájdalmat kezdtem érezni a jobb petefészkemnél, ha lehuppantam a kanapémra, ha átmentem egy fekvőrendőrön az autómmal és minden nagyobb mozdulatnál. Az orvosom megállapította, hogy a kiváltó ok egy csokoládéciszta (vérrel teli ciszta), mely már az endometriózis tünete volt” – írta még 2019-ben Regina, akit a diagnózist követően hamar megműtöttek. A beavatkozás után Regina azonban eldöntötte, hogy se gyógyszert, se fogamzásgátlót nem fog szedni a tünetek enyhítése miatt, így kipróbált egy különleges, úgynevezett endometriózis diétát, ami bevált neki. Azóta pedig enyhültek a menstruáció okozta fájdalmai is.

Fotó: Ripost

Kapócs Zsóka endometriózisa miatt nem esett teherbe

Több műtéten és számtalan mélyponton ment keresztül Kapócs Zsóka, aki hat éven át küzdött az anyaságért. Elment egy orvoshoz, így derült ki, hogy azért nem sikerült teherbe esnie, mert egy alattomos nőgyógyászati betegsége van. „A vizsgálatok során kiderült, hogy endometriózisom van. Nekem a legdurvább változata volt. Ilyenkor sebészeti beavatkozásra van szükség. Az első műtétem négy órán át tartott, kegyetlen volt, és ezt még kettő követte” – mondta még 2017-ben a Borsnak Zsóka, akinek fogamzásgátlót is kellett szednie, ám ezt végül abbahagyta. „Mégsem jött a baba sem természetesen, sem lombikkal. Ki tudja, hogy mióta „ette” már az endometriózis a petesejtjeimet” – tette hozzá Zsóka, akivel aztán megtörtént a csoda, és 2018-ban világra hozta kisfiát, a kis Boriszt.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

KapocsArtHome (@kapocszsoka) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Íme a tavasz legfinomabb étele: egyszerű és olcsó alapanyagokból készül a zöldséges lasagne

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom