RETRO RÁDIÓ

Kucsera Gábor elköltözhetett Tápai Szabinától, megszólaltak a barátok

Kucsera Gábor elköltözhetett Tápai Szabinától, megszólaltak a barátok
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 01. 20. 06:20

A sztárpár magánéletéről az ismerőseik meglepő dolgot árultak el. Az is lehet, hogy már menthetetlen az olimpikon házassága.

Meglepő fordulatról számolt be a Blikk, miszerint Tápai Szabina és Kucsera Gábor majdnem húsz éves házassága veszélybe került. A sportoló álompár állítólag a sokadik próbálkozás után elfáradt és úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják.

Legalábbis erre következtetett a lap néhány közeli barát elmondása alapján, továbbá arról számoltak be, hogy Kucsera Gábor már el is költözött közös otthonukból.

Fotó: Bors

„Tavaly nyáron jelentkeztek a problémák, dolgoztak rajta, de nem tudták megoldani. Gábor már korábban elköltözött a Veresegyházán található közös házból, bár van, hogy valamiért ott kell lennie. Noha nem egy harmadik fél miatt mentek szét, de nem kizárt, hogy valamelyikükre azóta már rátalált a szerelem is ” – mondta a Blikknek a házaspár egyik barátja, amit egy másik ismerősük is megerősített:

„Én is úgy tudom, hogy különváltak az útjaik” – mondta szűkszavúan a sportolók barátja.

Ezzel szemben, szintén a lap megkeresésére Kucsera Gábor tagadta, hogy elvált volna gyermekei anyjától.

„Másfél éve hoztunk egy döntést, hogy nem adunk közös interjút, és a közösségi oldalainkon sem posztolunk közös képeket, a gyerekeket sem mutatjuk. Éljük szépen az életünket, és együtt vagyunk” – szögezte le az olimpikon.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.