Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.06.

Kitálalt Weisz Fanni édesanyja: durva, mit mondott neki Hajmásy Péter

Ágnes teljesen kétségbeesett, úgy döntött, mindent elmond arról, amit a nyilvánosság eddig nem tudhatott.

Végső kétségbeesésében a nyilvánossághoz fordult Weisz Fanni édesanyja, Léránt Ágnes, aki hosszú ideje nem tud kapcsolatba lépni a lányával.

Az asszony hétfőn, a Mokkában beszélt arról, hogyan fajult odáig a helyzet, hogy még a lánya közelgő esküvőjére sem hívták meg.

Kiderült, Ágnes asszony sokáig családtagként kezelte Pétert, aki egy évig náluk is élt, ám egy csúnya veszekedés véget vetett a közös életnek.

"Egy nagyon csúnya veszekedés után, ami Fanni és Péter között alakult ki, betelt a pohár.

A fiatalember bevert egy ajtót és had ne mondjam, milyen kisasszonynak nevezte a gyerekemet.

Ekkor mondtam meg neki, hogy pakolja össze a holmiját és költözzön haza. Fanni zokogásban tört ki, és nem értette a helyzetet. De tudta, mi volt a probléma. A fiatalember ekkor azt mondta nekem, jegyezzem meg, bármit megtehetek a lányomért, de szexuálisan kielégíteni nem tudom. Én ezt felháborítónak tartom!" - fogalmazott Ágnes, aki eddig azért nem szólalt meg, mert nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni a lányát.

Fannival azóta nem igazán tudott kommunikálni, főleg, mivel rájött, hogy lánya nevében Péter válaszolt az üzeneteire.

"Õ egy agyament, egy elmebeteg, nem tudok mit mondani rá!"

Ágnes most egy ügyvédhez fordult, és abban reménykedik, hogy ráébresztheti lányát arra, milyen nagy bajban van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom