LELKIZŐ

Újabb műtéten esett át Karda Bea: Két év szenvedésnek vetett véget

Karda Bea nehéz időszakon van túl, hiszen, ahogy arról a Ripost elsőként beszámolt, januárban másodszor távolítottak el rosszindulatú daganatot a melléből.
  • Szerző: Buster

Karda Bea alig egy héttel a műtét után, már nevetve mesélte el munkatársunknak: fél évre rá, hogy kioperálták a melléből a 13 év után visszatérő rákos szöveteket, ismét kés alá feküdt. Az újabb műtéti beavatkozásra azért volt szüksége, mert nehezen viselte, hogy gyakorlatilag szünet nélkül fájt a lába, amit egy makacs ideggyulladás okozott. Az énekesnő orvostól orvosig járt az elmúlt két évben, de végül csak egy specialistának sikerült felállítania a diagnózist.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Tulajdonképpen halogathattam volna még a műtétet, de úgy voltam vele, ha lúd, akkor legyen kövér. Miért is ne tudjak le minden gondot fél év alatt, ha megoldható?” – tette fel a kérdést már vidáman a népszerű énekesnő. „Tényleg pokoli fájdalmak kínoztak évek óta és elképzelni sem tudták az orvosok, hogy mi lehet a baj. Néha lábra állni is alig tudtam, de fellépést nem mondtam le soha. Olyan voltam, mint egy bohóc, aki a mosolyra mázolt maszkja alatt zokog. Abból, hogy mennyire szenvedtem, a közönség soha semmit nem vett észre. Csak a férjem, Laci tudta, hogy min megyek keresztül. Ő volt az, aki a koncertek után félreállt az autóval és megölelt, amikor elszállt belőlem a színpad és a közönség adta adrenalin és sírva fakadtam a fájdalomtól” – mesélte Bea, akit lassan két hete műtött meg dr. Erbszt András specialista.

„Fantasztikus orvost találtam András személyében, aki csodálatos munkát végzett. Persze most még fáj a műtét helye, de ez a fájdalom szinte már felüdülés, hiszen erről tudom, hogy hamarosan vége lesz” – mesélte a -nak Bea, aki már azt is tudja, mikor térhet vissza a színpadra, hogy újra sugározza a rá jellemző vidám, bohém energiát, amit a közönsége megszokhatott tőle.

„Most még egy hétig nem szabad erőltetnem magam, de aztán már fokozatosan terhelhetem a lábamat. Először csak a boltig megyek majd el, aztán a közeli Vérmezőn teszek hosszabb sétákat, végül pedig otthon perdülök majd táncra, hogy formába hozzam magam augusztusra, hiszen akkorra már vállaltam fellépéseket, vagyis újra együtt bulizhatunk!” – árulta el az örökifjú énekesnő.

Olasz vére lendíti át a nehézségeken

Karda Bea nem csak harsány természetét és temperamentumát örökölte olasz nagymamájától, de azt a kitartást és küzdőszellemet is, ami soha nem engedi, hogy elcsüggedjen és feladja a harcot. „Pont olyan vagyok természetre, mint a nagymamám, aki igazi tűzrőlpattant mediterrán mamma volt. Ha valami gondja akadt, akkor hangosan kikacagta azt, majd megindult előre a megoldás felé. Hálás lehetek neki ezekért a tulajdonságokért, hiszen ezek visznek engem előre tűzön-vízen át” – mondta Bea.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?