Létrehozva: 2020.06.28.

Karda Bea nem ünnepli többé a születésnapját: Örökre 69 éves maradok

Most, hogy másodszor is szembenézett a mellrákkal, eldöntötte, önmagát többé nem ünnepelteti…

Karda Bea tavaly szeptemberben hatalmas bulival ünnepelte 69. születésnapját és már akkor úgy gondolta, soha nem szeretné hallani, hogy a hetedik x-be lépett. Akkor azonban még nem is sejtette, hogy milyen küzdelmes lesz számára a következő év. Ahogy arról a Ripost elsőként beszámolt, Bea két hónappal a születésnapja után szembesült azzal, hogy 13 év után másodszor is megtámadta szervezetét a gyilkos kór.

Bea ekkor végérvényesen eldöntötte, hogy nincs több születésnap, vagyis nem kér és fogad többé köszöntéseket szeptember 4-én, és nem tart bulit sem a jeles napon. „Örökre 69 éves maradok! Nem azért, mert izgat, hogy hamarosan hetessel kezdődne az éveim száma, mert az nem érdekel, hiszen tényleg csak egy szám, én pedig lélekben évtizedekkel érzem magam fiatalabbnak, hanem mert életem végéig a 69 jelenti számomra az újjászületésem korszakát. Felesleges tovább számolnom az idő múlását, hiszen már tisztában vagyok vele, hogy nincs végső győzelem, csak harcok vannak, amikben felül lehet kerekedni a betegségen. Tudom, mit beszélek, hiszen másodszor műtöttek meg és mentették meg az életemet a sugárkezeléssel. Túl rövid az idő ahhoz, hogy számoljuk és a saját orrunk alá dörgöljük, mennyire rohan...”- mondta Ripost-nak az énekesnő, aki férjével is megbeszélte, hogy többé nem ünnepelnek a születésnapján.

Fotó Markovics Gábor

„Lacival 11 éve vagyunk együtt és nagyon szerencsés vagyok, mert minden „hóbortomban” támogat és mellettem áll. Ő szerette a születésnapjaimat, mert olyankor mindig látta rajtam, mennyire felszabadultan ünnepelek a barátaink társaságában, de elfogadta a döntésemet, mint mindig. Ő mellettem volt a tavaly novemberben kezdődött harcban és pontosan tudja, mi játszódott le bennem, miközben a külvilág felé folyamatosan mosolyogtam, így tudja, mit is jelent nekem ez a 69-es szám” - fejtette ki Karda Bea.

Már nagyon várja, hogy újra közönség elé álljon Karda Bea éppen húsvétkor kapta meg az utolsó sugárkezelést, ami után néhány hétig még gyengének érezte magát, de mára visszatért belé az erő és a rá jellemző olaszos energia is. Készen áll arra, hogy visszatérjen a színpadra, mert mint mondja, számára az lesz az igazi terápia. „Már minden szempontból ugyanolyan vagyok, mint tavaly októberben, amikor még fogalmam sem volt róla, mi vár rám. Erőre kaptam és visszatérek a színpadra, mert engem a zene és a közönség éltet. Nekem a bulik jelentik az igazi terápiát, már ha nem a születésnapomról van szó...”- mondta nevetve az énekesnő.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője