tóth gabi
Egy szakítás néha rendhagyó dolgokra készteti azt, aki úgy érzi, hibát követett el, amikor elengedte azt, akit mindenkinél és mindennél jobban szeret.
Tóth-Hódi Pamela és Tóth Bence ma már teljes egyetértésben és boldogságban élik mindennapjaikat. Összeházasodtak és idén májusban megszületett első közös gyermekük is. Ugyanakkor a kapcsolatuk nem volt mindig ilyen kiegyensúlyozott. Tavaly májusban a pár szakított és két hónapig külön utakon jártak. A vasárnap este adásba kerülő Frizbi felvételén Bence elárulta, hogy végül a hit felé fordulása volt az, ami segített neki abban, hogy visszakapja élete szerelmét.
„Én mondtam ki a szakítást akkoriban. Akkoriban nem voltam még teljesen készen arra, hogy problémákat oldjak meg. Úgy gondoltam, hogy nekem problémamentes élet kell, és később jöttem rá, hogy ilyen élet nincs. Ezután próbáltam Pamelával kibékülni, ami sikerült is. És ezt annak köszönhetem, hogy a hit felé fordultam, amit egyébként a szakításunk indított el bennem”- kezdte az egykori futballista a LifeTV stúdiójában, majd elmesélte, hogy esténként imába foglalta felesége nevét, ami hite szerint segített abban, hogy ma boldog családi életet élhetnek.
„Egyik reggel felkeltem és azt éreztem, hogy történt valami. És amit most mondok, az nem a vicc része, nem is szeretném, ha akárki is elnevetné. Olyan volt az egész, mintha lett volna egy érintésem. Abban az időszakban én Istenhez fordultam és elkezdtem imádkozni azért is, hogy visszakapjam Pamelát. Azóta is minden este hálát adok azért, amim van és minden este kérek is valamit, amire vágyom. Ezek pedig szép lassan be is teljesednek” - mondta Hajdú Péternek Tóth Bence.
Tóth-Hódi Pamela örült párja megtérésének, hiszen ő maga is gyakran szól Istenhez, vagyis imádkozik. „Úgy érzem, hogy a mi kapcsolatunkban nagy szerepe volt a hitnek. Amikor külön voltunk és próbáltunk újra közeledni egymáshoz, Bence átjött hozzám beszélgetni. Én akkor bevallottam neki, hogy imádkoztam érte. Amikor ezt kimondtam, csak annyit éreztem, hogy remegni kezdett és láttam, hogy sírni kezdett. Azt mondta, hogy soha senki nem mondott neki ilyen szépet. Egyébként nem azért imádkoztam, hogy ő változzon meg, vagy jobb döntéseket hozzon, hanem csak hogy boldog legyen” - mondta a kétgyermekes sztáranyuka a LifeTV stúdiójában.