Létrehozva: 2019.04.18.

Három éve házas, de nem él együtt férjével a magyar énekesnő

Bea és a férje rájöttek a hosszú és boldog kapcsolat igazi titkára. Nincsenek összenõve...

Karda Bea gyakorlatilag 1987 óta él egyedül, hiszen akkor vált el Som Lajostól, akivel 10 éven át voltak házasok. Az énekesnő egyedül nevelte fel gyermekét és egészen kilenc évvel ez előttig csak a zenélésnek élt. Akkor ismerkedett meg az interneten keresztül Lacival, akivel végül három évvel ezelőtt házasodtak össze. Kapcsolatuk különlegessége, hogy sosem éltek egy fedél alatt és ez az esküvőjük után sem változott. Bea szerint ugyanakkor éppen ez a tény az, ami miatt jól működnek együtt.

"Talán furcsa lehet ez egy kívülálló számára, de nekünk bevált a külön háztartás. Lacinak is megvan a privát szférája és nekem is, így tulajdonképpen nem kell elviselnünk egymás „nünükéit”, amik kialakultak bennünk az egyedül leélt éveink alatt”

- kezdte lapunknak Karda Bea, aki persze így is sok időt tölt együtt férjével.

„Ez persze nem azt jelenti, hogy sosem alszunk egy fedél alatt, sőt…

Laci nagyon sokat van nálam és én is gyakran megyek az ő kis házába.

A hétvégéket pedig mindig együtt töltjük, hiszen elkísér a fellépéseimre. Én ki merem jelenteni, hogy ez a jó kapcsolatunk titka. Ha összekapunk valami apróságon nem kell egymást kerülgetnünk…”

- mondta nevetve az énekesnő.

origo.hu

Új csalás terjed az autósok körében, egyre többen próbálkoznak ezzel a trükkel

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”