Létrehozva: 2021.03.19.

Megható vallomás: Ezért sírta el magát az esküvőjén Győrfi Pál

Győrfi Pál 11 éve mondta ki a boldogító igent élete párjának, majd két éve Isten színe előtt is megerősítették egymásnak tett esküjüket.

Győrfi Pál igazi romantikus alkat, mégsem szerette volna klasszikus esküvővel szentesíteni kapcsolatát élete szerelmével. Ennek okáról és a későbbi templomi esküvőjéről Hajdú Péternek mesélt a LifeTV kamerái előtt, ahol azt is beismerte, hogy a második esküvőjük annyira meghatotta, hogy elérzékenyült az oltár előtt.

Győrfi Pál kétszer is elvette feleségét (Fotó: LifeTV)

Ebből már mindenki rájöhetett, hogy az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor pénteki este 10-kor kezdődő adásának vendége lesz az Országos Mentőszolgálat szóvivője, aki nem mindennapi helyszínen vette feleségül három gyermeke édesanyját. Győrfi Pál azt is elárulta, miért utaztak egészen Mauritiusig a polgári esküvőért és végül miért döntöttek úgy 10 évvel később, hogy idehaza is szentesítik esküjüket.

„Nem szeretnék klasszikus lagzit”

„Tizenegy éve volt az esküvőnk. Akkor én majdnem negyvenöt éves voltam, Adri pedig huszonkilenc. Úgy voltam vele, hogy nem szeretnék klasszikus lagzit, ő pedig ezt elfogadta. Valahogy idegenkedtem attól, hogy annyi idősen, úgy, hogy már van egy fiam, jöjjön a násznép és teflonedényeket hozzanak ajándékba. Ezért döntöttünk úgy, hogy legyen Mauritiuson az esküvőnk” – mesélte a LifeTV „legénylakásában” a szóvivő, aki tudja, hogy döntésével komoly dilemma elé állította feleségét.

„Utólag belegondolva ennek az esküvőnek megvolt az ára. Az én szüleim akkor már nem éltek, de Adri szülei igen, és neki hatalmas lelki vívódást jelentett, hogy ők nem lehettek ott az esküvőn” – mondta Győrfi Pál, aki 10 évvel később másodszor is arra kérte feleségét, hogy mondja ki neki a boldogító igent.

Győrfi Pál félt, hogy a mennyországban elkeverednek majd egymás mellől (Fotó: LifeTV)

„Honnan fogják tudni, hogy mi összetartozunk?”

„Hazajöttünk az esküvőnkről és szép sorban jöttek a gyerekek. Aztán elkezdtük azt érezni, hogy talán mégis csak jó lenne, ha lenne egy templomi esküvőnk. Tavaly előtt meg is tartottuk, és bevallom, nagyon meg is hatódtam, amikor Isten előtt is házasok lettünk. Bevallom, korábban attól féltem, hogy ha meghalunk és a mennyországba kerülünk, ott nem fogják tudni, hogy mi összetartozunk...” – árulta el Győrfi, aki élete számos, eddig sosem hallott történetét meséli majd el a péntek este 10 órakor kezdődő műsorban.

origo.hu

Tóth Gabi sírva beszélt Krausz Gáborról - videó

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

borsonline.hu

Konfliktusok és változások: nem sok jót ígérnek a hétre a csillagok

mandiner.hu

Németország a magyar álláspont mellett döntött – a kancellárnak máris magyarázkodnia kell

ripost.hu

Nem hiszed el, mi a sokáig roppanós kovászos uborka titka

mandiner.hu

A svájci sajtóból ömlik a gyűlölet a magyar szurkolók irányába

ripost.hu

Tízből kilenc ember rosszul állítja be a klímát

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

ripost.hu

A legjobb dolog a világon: megmutatta kislányát Krausz Gábor

ripost.hu

Rossinak menekülnie kellett; szigor a magyar szurkolóknál

ripost.hu

Nem kopogtatni kell a dinnyét vásárláskor, mutatjuk, hogy találod meg a legjobbat

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

A Viszkis vallomása: "Az első rablás után összehánytam magam"

LELKIZŐ

„Csak menekültem" - Krausz Gábor megszólalt a háborúról, ő is a béke pártján áll

LELKIZŐ

Se veled, se nélküled: Durva, ami ezekkel a magyar sztárpárokkal történik

LELKIZŐ

Üzent a túlvilágról Berki Krisztián szelleme

LELKIZŐ

Megható gesztust tett Károly király a visszatérő Katalin hercegnének

LELKIZŐ

A legjobb dolog a világon: megmutatta kislányát Krausz Gábor

LELKIZŐ

Elképesztő! Így segít a TV2 sztárja

LELKIZŐ

A Viszkis rabló vallomása: Aznap már tudtam, itt a vége