Létrehozva: 2019.10.02.

Lányával duettezik új albumán Ákos

Ákos legújabb albuma szerda reggeltől vált elérhetővé a boltokban és ezzel egy időben a dalok felkerültek a legnagyobb zenei megosztó oldalakra is.

Szerdán jelent meg Ákos legújabb stúdióalbuma Idősziget címmel, amelyet a zenész-előadó, eddigi pályafutásának legfontosabb állomásának tart.

Fotó: Markovics Gábor

„Ebben az albumban minden benne van, amit eddigi életem során megtanultam és minden, amit szerettem volna elmondani a világról”

- mondta a lemezbemutató sajtótájékoztatón Ákos, aki számára különösen kedves az Elhiszem című dal, hiszen annak zenéjét Anna lánya szerezte.

Fotó: Markovics Gábor

„Egy napon arra lettem figyelmes, hogy Anna különböző dallamokat játszott a zongorán. Mindegyiknél rákérdeztem, hogy ki a szerző, míg az egyiknél, közölte, hogy ő maga az. Azonnal tudtam, hogy írnom kell rá egy szöveget és fel kell, kerüljön az albumra. Végül duettben énekeltük fel az általam írt szakrális szöveget”

- mesélte Ákos.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Az ukránok megölték az oroszok „légvédelmi mesterlövészét”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője