Létrehozva: 2021.12.05.

Durván jó nő volt a 71 éves magyar retro sztár – Fotó

Karda Bea ma is korát meghazudtoló módon jó formában van, de volt idő, amikor ő maga volt a kamaszfiúk álma.

Szerző Buster

Karda Bea 1967-ben tűnt fel, amikor a Táncdalfesztiválon még gimnazistaként elénekelte a Csuda jó fej című dalt. Szépségével már akkor kitűnt a mezőnyből, tehetségére pedig nem csak a közönség, de a szakma is felfigyelt.

Fotó Markovics Gábor

A 70-es évek elején Szigeti Edit, a Generál együttes gitáros-zeneszerzője, valamint Papp Imre, a Gemini frontembere egyengette a fiatal énekesnő pályáját. Majd a népszerű Piramis zeneszerzői is segítették őt. Som Lajossal szerelem is szövődött közöttük és 10 éven át éltek házasságban.

Karda Bea akkoriban gyakori szereplője volt a kor társasági újságjainak és persze sok poszter is készült róla, amik aztán a kamaszfiúk szobáinak falait ékesítették éveken át. Íme az egyik, ami egy külföldi magazinban jelent meg.

Hoppá!

Szerző Buster

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Liverpool bukott focistájának gyönyörű barátnője sokkoló kijelentést tett

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai