Létrehozva: 2020.02.21.

Hoppá: Egy gyárban kezdte karrierjét a TV2 sztárja

Kajdi Csaba húsz éve irányítja modellügynökségét, de csak az utóbbi egy évben lett közismert, miután „Cyla” fedőnéven nekilátott humoros videókat gyártani az internetre.

Kajdi Csaba volt a Nicsak, ki vagyok? első adásának kakkuktojása, hiszen róla nem lehetett tudni, hogyan veszi fel a ritmust a sztárcsapatok többi, már rutinos tagja mellett.

Fotó: TV2

Végül működött a kémia, és működött az a csípős humor, amit már ismer az a több mint 140 ezer rajongó, akik követik Csabát az Instagramon. De ki ez a francia gyökerekkel rendelkező úri fiú és hogyan kapaszkodott fel a modell szakma csúcsára?

„Kommunikációs szakon végeztem és közvetlen azután, hogy megkaptam a diplomámat, nekivágtam Amerikának. Illetve nem annyira azonnal, mert annak ellenére, hogy egy jómódú családba születtem, nem kényeztettek el a szüleim és nem fizettek ki mindent, amit csak kitaláltam magamnak. Ahhoz, hogy kijussak az USA-ba, magamnak kellett megkeresnem a repülőjegyem árát. Ezért voltam bolti eladó és segédmunkás is. Egy üzemben kellett hatalmas marmonkannákból kisebb flakonokba töltögetnem különböző tisztítószereket, majd felcímkéztem őket. Igaz, hogy az üzem az apukámé volt, de ezt titkoltuk a kollégák előtt, mert nem akartam, hogy másképpen nézzen rám a többi alkalmazott. Ott kerestem meg az útiköltségemet…”

– mesélte a Ripostnak Kajdi Csaba, aki a napilap pénteki számában hosszabban is sztorizik a karrierjéről. Többek között azt is elárulja, melyik az a magyar színésznő, akit ő fedezett fel annak idején.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője