Létrehozva: 2021.06.01.

Így készült az Elk*rtuk című film – belestünk a kulisszák mögé

Magyarország első, valós eseményeken alapuló politikai krimije hamarosan a mozikba kerül. Most megmutatjuk, hogyan készült.

Az Elk*rtuk története ott kezdődik, amikor egy fiatal, ambiciózus elemzőlány rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos miniszterelnöki hangfelvétel kiszivárogtatásában. Úgy dönt, fényt derít az igazság részleteire, hogy azzal jobb pozíciót zsarolhasson ki magának. Összeáll az MTV-nél újságíró-gyakornokként dolgozó szerelmével, és nyomozni kezd, de mivel lebukik a főnöke előtt, egy nagy hatalmú kör célpontjává válnak. Ezért miközben a beszéd kiszivárogtatásának hátterét, a tévészékház ostromát és a budapesti rendőrattakokat kutatja, nem csak a karrierje kerül veszélybe.

Magyarország első, valós eseményeken alapuló politikai krimije 2006 botrányokkal teli őszén játszódik. A nagyszabású forgatási munkálatok az elmúlt napokban zárultak le, az őszödi beszéd évfordulóján mutatták be az előzetest. Most benézhetünk a kulisszák mögé egy werkfilmnek köszönhetően.

A produkció 50 napos forgatásán több mint 100 tagú forgatócsoport dolgozott, a legbonyolultabb jeleneteknél 140 résztvevő volt jelen. Az összesen 1200 főnyi statisztéria mellett több mint 40 színész szerepel a filmben. A forgatás 31 különböző helyszínen zajlott, Budapest 7 különböző kerületében, többek között az egykori MTV székházban, az Alagútnál és a Lánchídon, az Alkotmány utcában, a Szabadság téren, továbbá 2 műteremben megépített díszletekben.

A film 70%-a éjszaka forgott, egyebek mellett a kaszkadőrős, autós jelenetek is. Az utómunkálatokon is 25-30 fős stáb dolgozik, akik már a terepszemlék alatt bekapcsolódtak a megvalósításba, hogy a CGI trükkök észrevehetetlenül egybesimuljanak a forgatott felvételekkel, látványos mozis élményt biztosítva. A forgatás a járványügyi intézkedések és a produkció egészségvédelmi terve alapján a lehető legnagyobb körültekintéssel zajlott.

A főleg magyar alkotókból álló stáb munkáját két nemzetközileg elismert szaktekintély irányította. A film rendezője a brit Keith English, akinek legutóbbi, The More You Ignore Me címet viselő filmje 2019-ben elnyerte a brit National Film Awards-on a legjobb vígjátéknak járó elismerést. Ez a film egy politikai thriller, de valójában inkább morális thriller, ami arról szól, hogy a hatalmon lévőkkel kapcsolatos események, az akkori kormány döntései, hogyan befolyásolják a hétköznapi emberek életét. Ez nem csupán egy magyar történet, hanem egy nagyon emberi, globális mese.” árulta el a nemzetközileg közismert rendező. “Színészeket instruálni a világon mindenhol ugyanolyan folyamat, nem számít a nyelv. Ha egyszer megérzed egy nyelv dallamát, elkezded megérteni, hogy milyen érzések vannak a sorok mögött. Valójában a szavaknál sokkal fontosabb az érzelem. A magyar stábbal öröm volt dolgozni.” mondta Keith English a forgatásról. “Úgy vélem, ez egy elég meglepő film lesz. Sokan találgatják, hogy vajon miről szól majd, és mi a célja? Én csak annyit mondok, hogy nem az lesz, aminek gondolják. Azt remélem, hogy a nézők élvezni fogják.” Operatőrként csatlakozott a filmhez a barcelonai születésű Josep M. Civit, aki több évtizedes pályafutása alatt, olyan nemzetközileg ismert alkotókkal is dolgozott, mint Brian de Palma, Penelope Cruz, Agustí Villaronga vagy Bigas Luna.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Íme a tavasz legfinomabb étele: egyszerű és olcsó alapanyagokból készül a zöldséges lasagne

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője