tóth gabi
Marcellina az osztrák Alpokban szenvedett súlyos balesetet. A szaxofonos-énekesnõ körülbelül 40 kilométeres sebességgel repült le a quadról, ami az életébe is kerülhetett volna.
A Marcellina Pjt. alapító tagja a múlt héten döntött úgy párjával, hogy egypár napot az osztrák hegyekben töltenek. A sípálya azonban nem volt alkalmas a sportolásra, ezért változtattak a terveiken.
– Nagyon kevés volt a hó, így a síelés helyett a quadozást választottuk, ami egy négykerekű, nyitott terepjáró járgány. Béreltünk pár járgányt és nekiindultunk a hegyi terepnek.
Legalább 40-50 kilométeres sebességgel száguldozhattam, amikor nem vettem észre egy nagyobb gödröd, amibe belehajtottam. Lerepültem a quadról és méterekkel odébb landoltam. Nem tudtam mozdulni, miközben irtózatos fájdalmat éreztem az egész testemben. Elmondhatatlanul megijedtem, azt hittem, végzetes baj történt – osztotta meg a drámai részleteket Marcellina a Borssal. A magyar hírességhez azonnal mentőt hívtak, majd a helyi sportkórházba szállították, ahol hosszú órákon keresztül vizsgálták az orvosok.
– Szerencsére csigolyasérülés nem történt, de rengeteget kell pihennem, ugyanis meghúztam a nyakamat, ezért nem szabad a gerincemet megerőltetni. Két bordám megrepedt, nagyon nehezemre esik beszélni, illetve levegőt venni is fáj. A legborzasztóbb azonban a begipszelt kezem, több helyen megsérült, ha picit komolyabb, akkor ez a szakmámban végzetes is lehetett volna.
Marcellina végül saját felelősségére elhagyta az ausztriai kórházat és hazatért, hogy barátja szentendrei nyaralójában tudjon koncentrálni a felépülésre. Továbbra is nehezen mozog, komoly fájdalmak gyötrik és előreláthatólag hosszú hetekbe telik, mire véglegesen felgyógyul.