HŰHA

Meztelen képek keringenek a neten az eurovízió győzteséről

Olyan fotók kerültek fel a netre, amiket jobb esetben csak az énekesnő barátjának lenne szabad látnia. Benne van a pakliban, hogy további pikáns képek is előkerülhetnek.
  • Szerző: WM

A 25 éves Lena Meyer-Landrut 2010-ben megnyerte Németországnak az Eurovíziós dalversenyt. Az énekesnő most ismét a bulvárlapok címoldalára került, ezúttal azonban nem a tehetsége miatt. Lenáról ugyanis meztelen képek kerültek fel  netre, amelyek igen nagy érdeklődést keltettek a közösségi oldalakon. Pár óráig bárki láthatta őket, ám az illetékesek hamar észbe kaptak, és leszedették azokat. 

A privát fotókon az énekesnő meztelenül és fehérneműben is pózol, de kikerültek a világhálóra a Lena barátjának szánt szerelmes üzenetek is.

Azt egyelőre nem sejti senki, hogy kik tehették közzé a képeket, az azonban valószínűnek tűnik, hogy egy két évvel ezelőtti lopáskor kerülhettek illetéktelen kezekbe. Ekkor ugyanis feltörték a dalverseny korábbi győztesének autóját, és ellopták a laptopját. 

A Bild információi szerint Lenat meg is zsarolták az elkövetők, és csak azután hajlandóak felhagyni a képek terjesztésével, miután az énekesnő hajlandó lesz fizetni egy nagyobb összeget. Lane Meyer-Landrut menedzsmentje nem volt hajlandó válaszolni, hogy tettek-e jogi lépéseket az ügyben.

Az elkövetőknek a lopás mellett zsarolás miatt is felelniük kell majd a bíróságon, ha elfogják őket. 

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Méteres sütemény, ahogy a nagyi készíti
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?