Létrehozva: 2020.03.19.

Meglepő kijelentést tett a koronavírussal kapcsolatban Vasvári Vivien

Az egykori luxusfeleség szerint lehet, hogy átesett már a koronavírus-fertőzésen.

Sokakat meglepett Vasvári Vivien kijelentése a közösségi oldalán, miszerint lehet, hogy már átesett a koronavírus-fertőzésen. Az egykori luxusfeleség az elméletét azzal magyarázta, hogy volt egy időszak, amikor nagyon beteg volt, és azóta sem tudja, hogy pontosan mi volt a baja. Éppen ezért, Vivien óvatosságra int mindenkit.

Fotó: Instagram

„Mindenki tart tőle, szerintem. Bár amúgy én már ezen lehet, hogy átestem. Volt egy időszak, mikor nagyon beteg voltam. Nem lehet tudni, hogy mi is volt az. Vigyázni kell mindenesetre!” – fogalmazott Vasvári, akinek a bejegyzéséből az is kiderült, hogy gyermekeire most az édesanyja vigyáz, mivel a munkáltatója két hónapos szabadságra küldte őt. Így, ha nincs otthon Vivien a munkája miatt, tudja, hogy gyermekei jó kezekben vannak. Követői szerint azonban ez nem felelős magatartás a sztáranyukától, hiszen a kialakult helyzetben otthon kellene maradnia, ahogyan ezt a szakemberek is tanácsolják.

Fotó: Vasvári Vivien / Instagram

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg