Létrehozva: 2018.09.30.

Magánéletéről vallott a TV2 sztárja: Nehezen kötelezi el magát

Immáron másfél éve annak, hogy reggelente a Mokka nézõi Szabó Dórával ébredhetnek, így könnyen azt gondolhatják, hogy mindent tudnak róla. Az egzotikus megjelenésû mûsorvezetõ azonban jóval sokoldalúbb annál, mint amit a többség tud róla.

Szabó Dórát 2011-ben ismerhette meg az ország, amikor a TV2 szépségversenyén koronát kapott. Innentől egyenes út vezetett a sikerig, bár ehhez rengeteget kellett dolgoznia.

Először egy koreográfus asszisztense lett, majd négy évvel később a Jóban Rosszban egyik szerepét is megkapta. A magánéletéről ellenben nem beszélt túl gyakran, de az októberi HELLO! magazinnal most kivételt tett.

Kevesen tudják, hogy néhány évvel ezelőtt már férjnél volt, ám a házassága egy év után zátonyra futott.

"Mi volt a probléma? Talán az, hogy közben felnőttem. A férjem kilenc évvel volt idősebb, szóval nem két éretlen gyerek került össze. Nem tagadom, fájdalmas volt a szakítás, de ez már a múlt" - mondta el a HELLO! magazinnak a csinos műsorvezető.

Dóra jelenleg is párkapcsolatban él, ám azt még ő sem tudja, hogy mit hoz majd a jövő.

"Érzem, hogy komoly a szerelmünk, de azt is tudom, ahogy múlnak az évek, és idősebb leszek, nehezebben kötelezem el magam. Nem akarok feltétlenül szakítani, de azt is tudom, hogy életemnek nem abban a fázisában vagyok, amikor igazán alkalmazkodni tudok. Mit várok el egy férfitól? Kölcsönös tiszteletet, humort, hogy meg tudjon nevettetni, és mindent meg tudjunk beszélni. Ha ezek megvannak, nyert ügye van nálam az illetőnek."

A magánéletére azonban kevés ideje van, hiszen rengeteget dolgozik: másfél éve, 2017 tavasza óta vezeti reggelenként a Mokkát, ami eleinte nagy kihívást jelentett a számára. Dóra ráadásul már az első munkanapján akaratlanul is belekerült a mélyvízbe, mivel első interjúalanya Hujber Ferenc volt.

origo.hu

Orbán Viktor telefonon tárgyalt az ukrán elnökkel

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?

HŰHA

Jennifer Lopez ruhája alig takart valamit, mindenki megcsodálhatta bájait

HŰHA

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók