Létrehozva: 2016.02.21.

Ilyet még nem láttál: igazi bulihangulat A Dalban!

A Parno Graszt együttes zenéje olyannyira tetszett a zsûrinek, hogy majdnem táncra is perdültek a produkció alatt. Sosem volt még ilyen fergeteges hangulat A Dal stúdiójában!

A Parno Graszt 'Már nem szédülök' című nótája hatalmas sikert aratott A Dal második középdöntőjében. A roma népzenét játszó együttes produkciója alatt a zsűri minden tagja mulatni, táncolni kezdett. Frenreisz Károly és Pierrot is ritmusra mozgott, Zséda pedig még együtt is énekelt a zenekarral. Both Miki is láthatóan jól szórakozott. Ilyen sem volt még! A versenyzőtársak is bulizni kezdtek. Óriási tapssal jutalmazta őket a közönség is. Valódi bulihangulatot varázsoltak a stúdióba!

Pierrot szerint példaértékű sok szempontból is, amit képviselnek, akár helyük is lehet Stockholmban. Egy biztos, a zsűri minden tagját "megszédítette" ez a dal, ami a pontszámokban is tükröződött. 42 ponttal, Vásáry Andréval holtversenyben be is jutottak a döntőbe.

 

origo.hu

60 éves lett A farm, ahol élünk tinisztárja, így néz ki most – képek

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában: mindenki sírt, a műsorvezetők köpni-nyelni nem tudtak

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt

HŰHA

Megható vallomást tett Keanu Reeves: „Szeretnék újra együtt dolgozni veled, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket”

HŰHA

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda házaspár

HŰHA

Volt kitől örökölnie a szépséget: itt a fotó Kulcsár Edináról és édesanyjáról