HŰHA

Hazatért a sivatagból: Porschét kapott ajándékba Oszvald Marika

Huszonegy nap után végre hazaérkezett a Bamako rali magyar királynője, Oszvald Marika.
  • Szerző: Angie

Látszólag fáradtan, de arcán széles mosollyal érkezett meg Oszvald Marika és jó barátja tegnap a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Ők ketten majd’ három hetet töltöttek a sivatagban a Budapest-Bamako ralin.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Budapest , Ferihyegy Oszvald Marika hazatérése a Bamako rallyról Fotó : Markovics Gábor

Hihetetlen kalandban volt részük, ha kellett sátorban aludtak, időnként nem ettek, nem ittak, sőt megesett, hogy még fürdeni sem tudtak. Egy alkalommal balesetet szenvedtek és árokba borultak, amikor Marikának az autó ablakán kellett kimásznia.

A mindig vidám művésznő azonban minden nehézséget leküzdött, és ha tehetné, már holnap újra nekivágna a sivatagi kalandnak. Oszvald Marika érthető módon kicsit fáradt, de annál közlékenyebb: többek között azt is elárulta, milyen szuvenírt hozott haza Afrikából, de arról is beszélt, hova vezet majd az első útja, zuhanyozás után.

Budapest , Ferihegyen Oszvald Marikának egy szál virággal kedveskedtünk Fotó : Markovics Gábor

„Hosszú volt az út hazáig, de az elmúlt hetekben már annyi kilométer van a hátam mögött, hogy a repülőút meg se kottyant. Persze koszosak vagyunk és kicsit fáradtak, de ez is természetes. Olyan helyeken jártunk, hogy azt elmesélni sem lehet, hihetetlen, varázslatos kalandokban volt részem, szerintem évek kellenek majd ahhoz, hogy feldolgozzam mindazt, amit átéltem” – áradozott Marika, aki tett arról, hogy Meizl Ottóval – a kocsi sofőrjével – örökre emlékezzenek a ralira. Olyan szuvenírrel tértek haza, amilyen senkinek nincs és soha nem is lesz.

„Semmi extra dolgot nem vettünk, csak egy Porschét!” – folytatta nevetve – „Azért ne hogy bárki azt gondolja, csak mert Porsche a neve, milliókat ér, sőt ez egy igazi ócskavas, de számunkra felbecsülhetetlen értéke van. Ez az autó volt a 2020-as Budapest-Bamako rali szimbóluma, a főszervező Szabó András autója. Ez a járgány már két alkalommal megjárta a sivatagi versenyt, de már nem akarta András hazahozni magával. Ekkor Ottó lecsapott rá és megvette és nekem ajándékozta. Utólag hozzák utánunk, de hamarosan megérkezik, és örökös helyet kap Ottó egyik garázsában. Azt mondta, hogy még a homokot sem fogja kitakarítani belőle, ez lesz a mi közös ereklyénk, ami örökké emlékeztet az életre szóló kalandra” – áradozott a primadonna, aki képtelen leállni, a reptérről haza, onnan pedig a színházba sietett fellépni.

 

És ezeket olvastad már?